Rekordszámú vendéglátóhelyen lehet torkoskodni

Minden eddigi rekordot megdöntve, 1309 vendéglátóhely csatlakozott Torkos Csütörtök akcióhoz - közölte hétfőn, a szervező Magyar Turizmus Zrt. A vendéglátóhelyek jelentkezését a szervezők hétfőn 11:00 óráig fogadták.
A részt vevő éttermek, illetve vendéglátóipari egységek február 18-án egész nap — teljes nyitva tartási idejük alatt — a la carte kínálatukból 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a torkoskodni kívánó vendégeknek a számla végösszegéből a helyben fogyasztásra. A vendégek a www.menjunkenni.hu honlapon megtekinthetik a vendéglátóhelyek listáját.

A sikerhez idén a vendéglátóhelyek mellett nagykereskedések és éttermi beszállítók is hozzájárulnak. Idén először egy színház is jelezte, hogy különleges akcióval szeretne kapcsolódni a Torkos Csütörtökhöz: a József Attila Színház 50 százlékos színházjegy-vásárlási kedvezményt nyújt a kultúrára is éhes vendégeknek a Torkos Csütörtök keretében a meghatározott feltételekkel.

A Torkos Csütörtök sikerét jelzi, hogy évről évre egyre több étterem vesz részt az akcióban, 2006 óta több mint duplájára nőtt a csatlakozó éttermek száma. Idén az éttermek 27 százaléka budapesti, 73 százaléka százaléka pedig vidéki vendéglátóhely. A legtöbb étterem a Budapest-Közép-Dunavidék turisztikai régióból jelentkezett. A listában szereplő éttermeken kívül a MÁV-START Zrt. belföldi IC vonataiban és a nemzetközi viszonylatban közlekedő étkezőkocsik belföldi szakaszán közlekedő Utasellátó célú étkezőkocsik is egységesen részt vesznek az akcióban.

A Torkos Csütörtök sikeréhez húsz nagykereskedés és éttermi beszállító is hozzájárul különböző kedvezményeket kínálva a kampányhoz csatlakozó vendéglátóhelyek számára. A kultúrára is éhes vendégeket pedig különleges kedvezménnyel várja idén először a József Attila Színház: az akcióban részt vevő éttermekben február 18-án fogyasztó vendégek, számlájuk felmutatásával február 26-ig — pénztárzárásig — 50 százalékos színházjegy-vásárlási kedvezményt kaphatnak.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest