A két pirítós között az az alapvető különbség, hogy a bruschetta széles karéjú parasztkenyérből készül, és alig ízesítik, ám a crostini apró, baguette nagyságú kenyérszelet, gazdag rakománnyal.
A bruschetta eredetileg úgy készült, hogy a kenyérszeleteket a nyitott tűzhely rácsaira helyezték, és ha megpirult, megkenték olívaolajjal.
Kifinomult korunkban azonban már számtalan feltét létezik. A nyitott tűzhely sem alapkövetelmény, hanem bordázott öntöttvas serpenyőben pirítják.
Önök pirítsák a kenyeret úgy, ahogy jónak látják, úgyis a feltét alá rejtjük. Az egyik feltétjavaslatom az eredeti bruschettához nyúl vissza: 2 fej fokhagymát vágjunk ketté, hintsük meg sóval és borssal, locsoljuk meg olívaolajjal, és 190 fokos sütőben süssük 40 percig, amíg a fokhagymagerezdek krémessé válnak. A forró kenyeret vajazzuk meg, aztán kenjük meg a héjából kinyomkodott, sült fokhagymával.
A másik javaslat a paradicsomos-mozzarellás feltét: forraljunk fel egy liter vizet, vegyünk 2-3 paradicsomot, ejtsünk keresztben bemetszést az alján, mártsuk forró vízbe fél percre, aztán húzzuk le a héját. Vágjuk ketté, kanalazzuk ki a magokat, a maradékot pedig aprítsuk kis kockákra.
A pirítóst locsoljuk kevés olívaolajjal, a paradicsomkockákat keverjük össze 1-2 felkockázott mozzarellával és 1 evőkanál friss bazsalikommal. Ha nincs friss bazsalikom, hagyjuk ki, mert itt a szárított nem működik.
Kanalazzuk a bruschetta tetejére, és fogyaszthatjuk, de ha úgy tetszik, egy percre betehetjük a forró grill alá. A legfinomabb akkor lesz, ha bivalytejből készített mozzarella di buffalát használunk.
A crostini éppolyan finom ezekkel a feltétekkel, mint a bruschetta. De ha bonyolultabbra vágyunk, dobjunk egy robotgépbe 15-20 dkg kimagozott zöld olajbogyót, 3-4 olajos szardellát, 1-2 evőkanál fehérbort, 1 kiskanál balzsam-
ecetet és 3-4 evőkanál majonézt. Pár csepp friss citromlé is mehet bele. Turmixoljuk krémesre, lazítsuk fel egy evőkanál majonézzel, és kenhetjük a pirítósokra. Sózni nem kell, mert az olajbogyó és a szardella is eléggé sós.
Ha igazán hitelesek akarunk lenni, akkor mindezt kőmozsárban végezzük el, úgy kissé más lesz az íze, mert a mozsárban kipréseljük az olajbogyó nedveit is, de ez csak a csuklófájást semmibe vevő maximalistáknak szól.
A hitelesség amúgy is csak akkor lenne igazán teljes, ha konyhaablakunkból a toszkán lankákra látnánk, de ez az olaszok zömére sem jellemző. A olajbogyókrémmel – tapenáddal – megkent crostini élvezetéből pedig a kőbányai lakótelep konyhaablakból kitárulkozó látvány sem von le semmit.
Logikai játék a számokkal
