Spanyolország messze van, nem jutott el hozzánk a sertészsírral gyúrt empanada, amely számtalan féle töltelékkel készült pásté­tomszerűség, a sóhajvé­konyra szelt kasztíliai marhasonka (cecina de León) vagy az extremadurai híres füstölt pirospaprika.

Egyes ételeknél – pl. crema catalana – enyhe déjà vu érzésünk is van: ezeket a francia konyha közvetítésével ismertük meg, holott a spanyolok legalább annyira a magukénak vallják őket. Extremadura egyébként borairól is nevezetes, akárcsak a Don Quijote történetéből ismerős La Mancha, és még nem is merültünk el Andalúzia kincsének, a sherrynek a múltjában. Mindezekről sok szó esik a Spanyol kulináriá­ban, a spanyolok – a móroktól és a gyarmati áruktól megihletett – konyhaművészetének legteljesebb magyar nyelvű bemutatójában.

És ha legközelebb Sevilla környékén jár valaki, kós­tolja meg a mojama nevezetű szárított tonhalat, amelyet a hűvös, sós párát terelő szél érlel sötétbar­nára, és amely konkurenciát jelent az ibériai sonkának (jamon iberico).

Spanyol kulinária
(Vince Kiadó)