Szerencse, hogy van koktélparadicsom, ami meglepően kellemes paradicsompótlék, noha jóval drágább nagyobb társánál: itt nem méretre megy a játék, babra sem, legfeljebb babszemnyi méretre, hiszen minél kisebb a koktélparadicsom, annál drágább. Ha a költségvetésbe belefér 1-2 kg megvétele, akkor egész finom terméket tudunk előállítani.
Az első javaslatom a koktélparadicsom-konfit, azaz „kompót” lenne, amelyet önmagában is nagyon kielégítő fogyasztani, jól illik a különböző kemény-félkemény sajtokhoz (cantal, gouda, ementáli), de pizzafeltétnek, paradicsommártás-kiegészítőnek is remekül szuperál.
Először is a koktélparadicsomokat kell kiszárítani: erre az a legjobb módszer, ha megmossuk, és egyszerűen kitesszük a napra, letakarjuk egy könnyű tüllel vagy gyolccsal, amit téglával rögzítünk. Olasz szakácskönyvek a garázs lapos tetejét szokták erre a célra javasolni. Nem tudom, hogy nálunk megszokottak-e a lapos garázstetők, nekem például nincs garázsom, így tetőm sincs, sem lapos, sem nyerges, ezért ezt a módszert nem tudom alkalmazni, hiába mondják, hogy a garázstetőt az isten is paradicsom-aszalásra teremtette, mert ott háborítatlanul elvan az aszalmány, a nap meg teszi a dolgát. Nos, garázs híján marad a sütő: 80 (nyolcvan!) fokon 8-10 órán át kell szárítani a koktélparadicsomokat, míg töttyedt kis csomók lesznek belőlük.
Egy edényben forraljunk fel fél liter vizet, adjuk hozzá a borecetet, és az egykor koktélparadicsom volt aszalmányokat fél percre merítsük bele, szűrőkanállal.
Osszuk szét kis – alaposan kimosott – üvegekbe, mindegyik üvegbe tegyünk 1-2 zsályalevelet és fokhagymagerezdet, töltsük fel olajjal. A lezárt üvegeket tegyük egy nagy edénybe, öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, és főzzük 15 percig. A vízben hagyjuk kihűlni, majd a kamrában fél évig is eltartható. Talán tovább is, de ezt nem tapasztaltam, mert addigra mindig elfogyott. Fetasajt-kockákat is tehetünk az üvegbe a paradicsomok közé…
A paradicsomléhez az egyik főzőhagyma (vöröshagymát is használhatunk, de a fehérnek lágyabb íze van) kivételével az összes hozzávalót tegyük egy edénybe, és főzzük másfél órán át. Fakanállal kevergessük, és törjük össze a paradicsomokat. Ha letelt a főzési idő, egy krumplinyomóval törjük össze a zöldségeket, majd passzírozzunk át mindent.
Egy kis serpenyőben forrósítsunk kevés olívaolajat, és 5-7 perc alatt pirítsuk rajta aranybarnára a második, apróra vágott vagy lereszelt főzőhagymát. Adjuk a paradicsomszószhoz a felaprított zellerlevéllel együtt, s kóstoljuk meg, kell-e bele só, bors. Aki savanykásnak találja, édesítse meg 1 evőkanál barna cukorral. Tegyük fel ismét a tűzre, és főzzük még 30-40 percen keresztül, amíg besűrűsödik (az időtartam a paradicsom víztartalmától függ).
Végül zárjuk üvegekbe és újságpapírba-törülközőbe bugyolálva hagyjuk egy napig kihűlni. Így ér boldog véget a koktélparadicsom, főleg, hogy az ő túlvilága a mi világunk…
Konfit
1 kg koktélparadicsom (ha lehet, piros és sárga vegyesen)
1 csokor friss zsálya
3-4 gerezd fokhagyma
1 dl fehérborecet
2-3 dl olívaolaj
Paradicsomlé
2 kg koktélparadicsom
2 sárgarépa
2 fehér főzőhagyma
1 zellergumó
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál friss, felaprított zellerlevél
1 dl olívaolaj
só, bors



Logikai játék a számokkal

