Új helyre költözik a Mangalica Fesztivál

2012-ben új helyszínre, a belváros szívébe, az V. kerületi Szabadság térre költözik a továbbra is ingyenesen látogatható Budapesti Mangalica Fesztivál.
A korábbi helyszínt kinőtte a rendezvény. Már 2008-ban, az első fesztivál alatt is zsúfolásig telt a helyszín, amit minden évben növeltek a szervezők, de 2012-ben már nem tudják ezt tovább nyújtani, ezért új helyszínt kerestek.

A kilátogató érdeklődők közvetlenül találkozhatnak az ország minden pontjáról érkező tenyésztőkkel és termékforgalmazókkal. A rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, ami eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A vásárló közvetlenül attól veszi meg a terméket vesz, aki előállította, így a kereskedelmi lánc kiiktatásával mindenki jobban jár.

A kilátogatók nem kapnak hamisítványt, hiszen kizálólag  a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen. A mangalicatermékek mellett magyar kézműves portékákkal, kiváló borral, pálinkával, nagyszerű zenekarokkal, vásári komédiával és gyerekprogramokkal, élőállat-kiállítással, valamint az elmaradhatatlan főzőversennyel várják a szervezők a látogatókat február 3–5. között Budapesten, az V. kerületi Szabadság téren.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest