Mélyponton az ingatlan piaca itthon

Kismértékben ugyan, de újra csökkent a GKI fővárosi ingatlanpiaci indexe az év első hónapjában. Az ingatlanpiaci szereplők szerint hosszabb távon sem lesz jobb a helyzet.
A részpiacok közötti szokásos sorrend felborult az idei év elejére. A lakáspiac mögé meglepetésre a raktárpiac jött fel. Ezt követi az irodapiac, majd az üzlethelyiségek piaca. Akar László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója szerint a tavalyi évre vonatkozóan 27 ezer lakás átadását fogja kimutatni a Központi Statisztikai Hivatal.

Akar László hozzátette, ebben az évben nagy változások nem lesznek a piacon, az árak ugyanakkor elérhetik azt a fordulópontot, amely után emelkedés következhet.
17 ezer család tervezi biztosra a lakásvásárlást egy éven belül, míg felújításra csupán 32 ezer család készül. Ez újabb negatív rekord az immár 8 éves GKI-index történetében.

Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke is egyetértett azzal, hogy soha ilyen mélyponton nem volt még a piac. Az állam magára hagyta a lakáspiacot, és a banki hitelezés sem indult be.

A következő kormány abból a szempontból könnyű helyzetben van, hogy mindent elölről kell felépítenie, ugyanakkor a költségvetési források előteremtése nagy nehézségekbe fog ütközni.

Borsi László üdvözölte azt a nemrég bejelentett tervet, hogy a legnagyobb ellenzéki párt zöldbankot állítana fel a panelházak korszerűsítésére, ehhez azonban – véleménye szerint – hatékony bérlakásprogramnak is társulnia kell.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest