Az építőipari volumenindex a 2000-ben mért szinten van, tehát körülbelül ugyanolyan rossz a helyzet, mint mielőtt az akkori kormány bevezetett az új la- kástámogatási rendszert. Érdekes, hogy a júliusban bejelentett tervek szerint az új otthonteremtési program 2011-ben indul, így nemcsak a lakáspiac szereplőit, de az építőipari vállalkozásokat is egyfajta csodavárás jellemzi.
Csodát várnak az építőiparban
- Metropol
- 2010-08-18 08:04
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Az építőipari termelés júniusban 19,7%-kal, az év első hat hónapjában a 13,8%-kal volt kisebb, mint egy évvel korábban, ami azt jelenti, hogy a visszaesés üteme tovább gyorsult.
Egyelőre egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az építőipari kibocsátás hozzá tudna idén járulni a nemzeti össztermék növekedéséhez, sőt inkább jócskán lehúzza majd azt év végére.
Az építőipari volumenindex a 2000-ben mért szinten van, tehát körülbelül ugyanolyan rossz a helyzet, mint mielőtt az akkori kormány bevezetett az új la- kástámogatási rendszert. Érdekes, hogy a júliusban bejelentett tervek szerint az új otthonteremtési program 2011-ben indul, így nemcsak a lakáspiac szereplőit, de az építőipari vállalkozásokat is egyfajta csodavárás jellemzi.
Az építőipari volumenindex a 2000-ben mért szinten van, tehát körülbelül ugyanolyan rossz a helyzet, mint mielőtt az akkori kormány bevezetett az új la- kástámogatási rendszert. Érdekes, hogy a júliusban bejelentett tervek szerint az új otthonteremtési program 2011-ben indul, így nemcsak a lakáspiac szereplőit, de az építőipari vállalkozásokat is egyfajta csodavárás jellemzi.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 21:19Már 6 településen veszélyes a levegő minősége
- 20:41Görög válság: általános sztrájk kezdődik
- 20:30Tíz tanács férfiaknak
- 19:56Tengeralattjáró-balesetben meghalt három német turista
- 19:46Oszkó: nem miattam ment csődbe a Malév
- 19:41Mexikó: 15 tonna metamfetamin egy ranchon
- 19:39Megszavazták az új román kormányt
- 18:52Sarkozy jobboldali irányt vesz
- 18:44Jövő szombaton temetik Csurka Istvánt
- 18:30A Pentagonban is fogadják a kínai alelnököt
- 18:23Minimálisan gyengült a forint
- 18:13Harci helikoptereket vetettek be Homszban
- 18:08Én, József Attila - bemutató a Madáchban
- 18:08Törvényszék előtt a "battonyai rém"
- 18:01Nyolc magyar sarkalatos törvényt vizsgálnak



Logikai játék a számokkal

