Föld Órája: rekordot döntöttek

Idén már 92-re emelkedett azoknak az országoknak a száma, akik hivatalosan is regisztrálták magukat a Föld Óráján való részvételre, míg tavaly 88-an csatlakoztak.
Az eddigi állás szerint Honduras lépett be a résztvevők táborába legutoljára. A bűvös cél a 100 csatlakozó ország elérése. A településeket tekintve 1100-nál járunk, ám ez a szám percről percre emelkedik.

Az idei Föld Órája másik nagy áttörése, hogy a Tokió-torony és a Brandenburgi kapu fényeinek lekapcsolásával az összes G20-ország részt vesz a kezdeményezésben. Idén először állnak mindannyian az akció mellé. Mei Lan, az óriáspanda lett a Föld Órája 2010 első bundás nagykövete. A panda hivatalos megbízatása azzal kezdődött, hogy elindította hazájában, Csengtuban a visszaszámlálást a lekapcsolásig. Ugyan Mei Lan Atlantában született, ősei több mint 8 millió éven át éltek Csengtuban, ahová most ő is hazatért.

Csengtu csatlakozott elsőként hivatalosan is a Föld Órája 2010-hez, így Mei Lan most 13 millió ember elkötelezettségét testesíti meg. Csengtu önkormányzatának szóvivője azt is kiemelte, hogy a város elkötelezett az alacsony szénigényű fejlődés iránt, és egy világszínvonalú kertvárossá szeretne átalakulni, ahol a természet és az ember harmóniában él egymással.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest