– 2012-ben kezdődik a termelés a rekordidő alatt elkészülő üzemben. A gyorsaság ellenére már az első járműnél érződni fog, hogy nálunk rendkívül fontos a minőség. A vásárlóink rengeteg opció közül válaszhatnak majd. Ezért létesül is egy ipari park a közvetlen közelünkben, ide tíz olyan beszállító
települ, amely azonnal tud alkatrészeket szállítani. Így az extra igényeket is gyorsan ki tudjuk majd elégíteni.
Hogy halad a munkerő felvétele?
– A kitűzött céljainkat elértük, sok időt szánunk a megfelelő munkatársak kiválasztására és képzésére. Utóbbinak része a németországi gyárak megtekintése is, az ottani technológia és munkamenet megismerése. Magyarországon a Kecskeméti Főiskolával van szoros kapcsolatunk, olyan speciális szakirányú képzések indulnak itt, amelyekre nekünk van szükségünk. Jelenleg négyszáz fős a csapatunk, év végére hétszázan leszünk. Mire beindul a teljes termelés, 2500-an dolgoznak majd a gyárban, kb. 300 német és 2200 magyar kollégával számolunk, de fokozatosan egyre többen lesznek a magyar munkatársak.
Ők honnan érkeznek?
– Az elején sokfelől jönnek, régión kívülről is. 2011-ben vesszük majd fel azokat, akik közvetlenül a termelésben dolgoznak, nyilván ők inkább Kecskemét térségéből jönnek majd.
2012-ig kell várni
„A hazai szalonokba valamikor 2012 elején érkeznek majd az itt gyártott modellek. Izgatottan várom, hiszen
én már láttam ezeket az autókat, amelyek a mostani A- és B-osztályok utódmodelljei közül valók. Igazán nagyszerű kocsik, és beillenek a palettánkba.” Hans Georg Pechhacker, a Mercedes-Benz hazai forgalmazójának, a Mercedes-Benz Hungária Kft.-nek az ügyvezető igazgatója



Logikai játék a számokkal

