Bársony István vezeti azt a platformot is, amely a Nemzeti
Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati támogatásával az
elmúlt évben áttekintette a magyar mikro- és nanoelektronika,
valamint napenergia technológia lehetőségeit. Bársony
hangsúlyozta, hogy a platform az Európai Unió által
meghatározott néhány tucat kutatási terület közül kettőre
összpontosít, ezeken kívánja koordinálni a magyar
kutatóhelyek, egyetemek és az ipari cégek
együttműködését.
Az érzékelők közül sikeres eszközfejlesztésig jutott
például a gázérzékelő mesterséges orr, a háromdimenziós
tapintásérzékelő és az agyba ültethető elektróda. A több
irányú tapintáson alapuló, a világon egyedülálló
érzékelő rendszert a TactoLogic elnevezésű spin-off
mikrovállalkozás fejlesztette ki az MTA MFA és a Pázmány
Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karával
együttműködve.
Mint Vásárhelyi Gábor mérnök-fizikus, a fejlesztők egyike
elmondta, a tapintásérzékelő a tárgy felületére merőleges
nyomás mellett az oldalirányú komponenseket is jelzi, így
egyebek közt robotokban alkalmazhatják csúszásmentes
megfogásra. További felhasználásként említette Vásárhelyi a
letapogató katétert vagy endoszkópot, melyekkel precíz,
kíméletes orvosi vizsgálatok és műtétek végezhetők,
valamint a tapintást is szimuláló művégtagokat.
Papp László villamosmérnök „neuronelektródját” uniós
pályázati forrásból fejlesztette tovább, jelenleg több magyar
egyetem és kutatóintézet alkalmazza állatkísérletes
idegkutatásokban. Az agyba beültethető elektród kifejlesztője
a konferencia helyszínén szervezett kiállításon is
demonstrálta az érdeklődőknek az eszköz működését.
Kevesebb fejlesztési sikerről számoltak be a szakemberek a
fotovillamos, azaz napenergia technológiai területről. A
napenergia hasznosításával évtizedek óta foglalkozó Pálfy
Miklós úgy véli, hogy ebben változást csak az így termelt
villamosenergia átvételi árának emelése hozhat. Pálfy adatai
szerint Németországban, Csehországban és Szlovákiában is
mintegy ötszörös ez az ár a magyarországihoz képest.
Mesterséges orr és 3D tapintásérzékelő – különleges magyar fejlesztések
- MTI
- 2009-03-27 20:01
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Az érzékelők fejlesztése a legeredményesebb terület jelenleg
a magyar mikro- és nanoelektronikában - mondta Bársony István,
az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének (MFA)
igazgatója azon a pénteki budapesti konferencián, melyen az
európai és a magyar stratégiai elképzeléseket értékelték.
Itthon
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
- Újabb veszélyes hurrikán az USA keleti partjainál
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

