A létesítmény egyáltalán nem emlékeztet az alpinisták
megszokott, kőből épült, vastag gerenda-ácsolatú
létesítményeire, ahol túráik idején meghúzták magukat. A
csillogó fémmel borított faszerkezet hatalmas hegyi kristályra
hasonlít, és az épület energiaszükségletének 90
százalékát a napelemek biztosítják. Csak a főzéshez
használt palackos gázt szállítják helikopterrel a magasba, ez
a fogyasztás 10 százaléka.
A vízszükségletet a környező gleccserből nyerik ki. Nyáron a
jégből olvadó vizet összegyűjtik és tárolják. A
zuhanyozókban, a mosdókban és a konyhában felhasznált víz
nagy részét napenergiával melegítik fel. A menedékház
energiakészletével informatikai rendszer révén
gazdálkodnak.
A hightech menedékház – vagy inkább hegyi szálloda – 2010
márciusától akár 120 alpinistát is fogadhat, mindegyiküknek
külön ágy áll majd rendelkezésére. Az öt szintet
összekötő csigalépcsőről pompás kilátás nyílik a Gorner,
a Grenz és a Mont Rose gleccserekre.
A szupermodern hegyi szállást két nyáron át építette fel 35
szakember 6,5 millió svájci frank (több mint egymilliárd
forint) költséggel. Háromezer helikopter-fordulóra volt
szükség az építőanyag és a munkások helyszínre
juttatásához.
A Mont Rose menedékház a 153 menedékházat kezelő svájci Club
Alpin (CAS) szerint „forradalmasítani” fogja az alpesi
vendéglátást, mivel nem csak a hegymászók számára nyújt
kényelmes szállás, hanem a világ minden részéből vonzza majd
a modern technológia és építészet szerelmeseit.
A megújuló energiáknak és a nyári vízgyűjtésnek, illetve a
víz újrahasznosításának köszönhetően az új téli magaslati
szállás egy vendégre jutó szén-dioxid-kibocsátása az
építők szerint alig harmada lesz annak, mint amennyit a 80
méterrel lejjebb fekvő hagyományos menedékház termel.
Hightech magashegyi turistaszállás Svájcban
- MTI
- 2009-09-28 06:05
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Futurisztikus magashegyi turistaszállást adtak át a hét végén
a Mont Rose nevű, Zermatthoz közel fekvő csúcson 2883 méteres
magasságban.
Itthon
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
- Újabb veszélyes hurrikán az USA keleti partjainál
- Gond volt a chilei bányában
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

