Az Adriai-tenger és az Alpok hegyvonulatai között található Friuli Venezia Giulia területén három nemzeti park és sok védett terület, valamint több, az UNESCO Világörökség részeként védett kulturális és természeti érték található.
A 120 kilométernyi homokos, sziklás és lagúnás tengerparttal rendelkező Friuli Venezia Giulia kedvelt tengerparti üdülőhelyei (pl. Lignano és Grado) mellett a tartomány öt régiójában összesen több mint 120 kilométer úgynevezett garantált sípálya, és további 100 kilométernyi sífutópálya várja a téli sportok szerelmeseit.
A tartomány fővárosa és egyben legjelentősebb települése Trieszt, az Adriai-tenger egyik legfontosabb kikötője. Évezredek óta számos kultúra alakított ki ezen a helyen kisebb-nagyobb központokat, Trieszt már akkor jelentős település volt, amikor Rómát még meg sem alapították. A mai Trieszt egyesíti magában az olasz, a francia, és az osztrák–magyar hagyományokat, és számos egyéb kultúra egészséges keveredésének nyomait.
Udine a tartomány második legnagyobb városa, amely mellett Olaszország déli vidékei felé utazva sokan csupán elhaladnak, pedig gazdag történelmi emlékei miatt feltétlenül megérdemel egy kis kitérőt. A várost a XVI. században több földrengés és tűzvész is megtépázta, de minden alkalommal sikerült szinte teljesen újjáépíteni. A XIII. századtól több mint 500 éven keresztül Udine volt az aquileiai nagy pátriárkák állandó székhelye. Róma mellett az egyetlen ilyen jellegű egyházi igazságszolgáltatási központ volt. Delfino udinei pátriárka 1726-ban udvarába hívta, a még fiatal, de már híres velencei mestert Giovanni Battista Tiepolót, hogy munkáival díszítse a pátriárka palotáját. A pompás freskókban a mai napig gyönyörködhet a látogató.
A közeli Natissone folyó két partján található Cividale, ez a kedves, gyönyörű fekvésű középkori városka, az első longobárd hercegek egykori székhelye. A települést Krisztus előtt 50-ben Julius Caesar alapította, egykor jelentős stratégiai pozíciót töltött be, később a gótok, a bizánciak és a longobárdok, majd pedig a velenceiek uralma következett. A városnak a számos történelmi változás ellenére is sikerült megőriznie értékes épületegyütteseit, romantikus utcáit és tereit.
.jpg)
Cividale panorámája a Natissonén átívelő hidakról csodálható meg a legjobban. A leghíresebb a Ponte del Diavolo (az Ördög hídja)
Az Alpok lábainál elterülő Gorizia városa rendkívüli földrajzi fekvésének köszönhetően évszázadok óta számos nép lakóhelyéül szolgált. Neve szlovén eredetű, kis hegyet jelent, és a város képét a mai napig is meghatározó várhegyre utal, ahol már az időszámításunk előtti időkben is egy erődítmény állt. A rómaiak őrtornyot építettek ide, majd több mint négy évszázadon keresztül a goriziai grófok székhelyéül szolgált. A város ma kettéosztott: egyik fele Olaszországé, a másik fele az egykori Jugoszlávia utódállamáé, Szlovéniáé.
A Friuli-Venezia-Giulia tartománybeli kalandozás során
Tarvisio környékén az érintetlen természettel randevúzhat a látogató. A pompás hegyek közelében, gyakran ezer méter magasan kristálytiszta vízű tavakat találhatunk.Redipugliában, a főút mellett található az I. világháborús osztrák–magyar katonai temető, ahol 14 550 katonát temettek el. Mivel csupán 2500 holttestet sikerült azonosítani, a többiek közös sírban nyugszanak. Nem messze innen, az egykori lövészárkok helyén monumentális emlékmű magasodik: a harcokban elesett több mint 100 ezer áldozat sírhelyéül szolgál. Az emlékmű mára a béke jelképévé vált.
Aquileiát Krisztus előtt 181-ben alapították, jelentősége a gazdaság, a kultúra és az egyház területén már a rómaiak óta rendkívüli. A IV. században épült aquileiai bazilika világhírű óriásmozaikokkal rendelkezik, melyek többsége a kereszténység előtti, illetve a korai kereszténység idejéből származik. Ez csak töredéke a tartomány látványosságainak, melyek hazánkból könnyen elérhetők autóval Szlovénián vagy Ausztrián át.




Logikai játék a számokkal

