Amellett, hogy ez a káposztamennyiség 5000 ember egy napi C-vitamin szükségletét fedezi, háromezer adag étel elkészítéséhez elegendő, amelyet azután ingyen osztanak szét a fesztivál látogatói között.
A megvendégelt érdeklődők ráadásul nem csupán egy ízletes ebédre számíthatnak a rendezvény helyszínén, hanem számos műsor és bemutató is szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A karneválnak ráadásul sztárvendégei is lesznek az ismert helyi kötődésű zenészek, Judy és Cozombolis, továbbá Roy és Ádám személyében.
A sajtótájékoztatón Czeizel Endre orvos-genetikus a rendezvény egészségmegőrző jelentőségéről úgy nyilatkozott, hogy eleinte némi aggodalommal töltötte el a két gondolat összekapcsolásának terve. Attól tartott, hogy a szervezők azt sugallják majd, elegendő csak káposztát enni a H1N1 megelőzése érdekében. Időközben azonban megbizonyosodott róla, hogy ez a fesztivál szervesen illeszkedik Szolnok átgondolt és hatékony egészségvédelmi programjához.
A vírus veszélyeiről szólva hangsúlyozta, hogy Magyarországon eddig 121 ember, köztük öt kismama halálát okozta a betegség, amelynek második hullámára 50 százalékos valószínűséggel számítanak a szakemberek. „Manapság nem illik ilyesmivel példálózni, de a Kádár-rendszerben hazánk még világelső volt az oltási fegyelemben.
Ez a helyzet mára nagyon megváltozott, pedig a vírusnak áldozatul esett várandós fiatal nők élete a védőoltással megmenthető lett volna” - fogalmazott az orvos-genetikus, aki a kudarc részeseként említette az orvosokat, és felhívta a figyelmet a „mai szólásszabadság” veszélyeire, illetve felelősségére is.



Logikai játék a számokkal

