A hét végi Utazás kiállításon mutatták be azt a programsorozatot, amelynek középpontjában az egri borok állnak. A kampány egyik kulcsszereplője Lőrincz György, a St. Andrea borászat „motorja”, akit a Magyar Bor Akadémia az Év Bortermelőjének választott 2009-ben. Aki ismeri Lőrincz Györgyöt, az tudja, hogy szerénységével, tudásával és emberségével olyanokat vonz, akik nem pusztán az alkohol hatása miatt fogyasztanak bort.
Az idei tematikus évben komplex csomagokat kínálnak Egerben, melyek értéket közvetítő rendezvényeket tartalmaznak. Szimpatikus megoldásnak tűnik például egy borvacsorát összekötni egy színházi előadással. Az egriek ilyen 2-3 napos programcsomagokat állítottak össze: a húzóerőt képviselő bor mellett kedvezményes szállást, valamint színház- és fürdőlátogatási lehetőséget is kínálnak.
Habis László polgármester a kiállításon elmondta: régóta drukkoltak Lőrincz György sikeréért, ráadásul így a többi egri borász és a régió is kap egy kis reflektorfényt.
Az új Egri Bikavér
A rendszerváltás előtti időszak a bortermelésben Egerben is a mennyiségről és nem feltétlenül a minőségről szólt. Emiatt sajnos jó páran a mai napig nem vesznek le a polcról egy Egri Bikavért. Ám az egri hegyközség, a szőlészeti és borászati kutatóközpont és maguk a termelők is rendkívül sokat tettek az utóbbi időben azért, hogy a bikavér mint eredetvédett, minőségi vörösbor kerüljön be ismét a köztudatba. Kutatásokat végeztek arról is, hogy milyen fajták alkossák a házasítást. Ezért mindenkit arra bátorítanék, hogy adjon esélyt az új Egri Bikavérnek. Engem már régen meggyőztek.
Linkek:
Eger város honlapja: www.eger.huMűvészetek Háza Eger: www.mheger.hu
Gárdonyi Géza Színház: www.gardonyiszinhaz.hu
Egri borút: egriborut.hu
Az egykori érseki pincerendszer honlapja: www.varosavarosalatt.hu
Egri Hegyközség: www.egrihegykozseg.hu




Logikai játék a számokkal

