Őszre készül el a Hajósi kastély

Hajós legfőbb nevezetessége a 24 utcában 1200 pincét számláló pincesor. Alig egy hónap múlva, szeptember 24-én azonban újabb látnivalóval gazdagodik a település: átadják a felújított hajósi érseki kastélyt.
A főépület rekonstruk­ció­ján és kulturális funkciókkal való megtöltésén kívül felújítják a barokk kori melléképületet, és újjáépítik az egykori parkot is. A kastély az egykori fő­-úri életből ad ízelítőt berendezéseinek, kiállításának segítségével. Emellett állandó tárlatok mutatják majd be a 19. századi alföldi vadászatot, a Hajósi Búcsú sokszínűségét, valamint az Alföld borászatát, a homoki borokat – sorolta lapunknak Virág Zsolt, a projektmenedzsment-szervezet tagja. Mindemellett időszaki tárlatok várják a látogatókat, akiknek kényelmét többek között ajándékbolt, kávézó-cukrászda és turisztikai információs pont szolgálja.

Tudnivalók, érdekességek
A hajósi volt érseki kastély Bács-Kiskun megye legrégebbi, a Dél-Alföld régió második legrégebbi kastélya. Ebből adódóan a hajósi érseki kastély a megye egyik legrégebbi világi műemléke, amely építészettörténeti, művészettörténeti és kultúrtörténeti adottságait tekintve is az egyik legjelentősebb épület az Alföldön.

Az EU Regionális Operatív Programjában turisztikai vonzerővé való fejlesztés címén nyert el támogatást a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a kastély fel­-újítására. A 16%-os saját erő mellett az EU a beruházás összköltségének (563 millió forint) 84%-át biztosította.
A kastélyban egy „titkos alagutat” is feltártak: a barokk kori épület alatt feltárt kúthoz vezető utat a látogatók is bejárhatják. Az idős hajósiak más titkos alagutak létezéséről is mesélnek, ezek létezéséről azonban ez idáig nem került elő bizonyíték. Az egyik legenda szerint a kastély pincéjéből a Nepomuki Szt. János-szoborig vezetett egy alagút, ahol a szent alakja alatt négy kőbe vésett arc látható, amelyek a négy égtáj felé néznek. Ha valaki tudta, hogy a szoborarcoktól hány lépést kell lépnie az égtájak felé, megtalálhatta a titkos alagút négy lejáratának egyikét.

Eltűnt bútorok, fokozatos állagromlás

A barokk kori kéményrendszer eredeti formájában maradt fenn, ezt is bemutatják a kastélyban.
A hajósi kastélyt és melléképületeit 1739–40-ben építtette gróf Patachich Gábor kalocsai érsek. Az emeleti oldalszárnyakat gróf Batthyány József érsek 1767-ben építtette. Később kisebb-nagyobb átalakítások ugyan történtek, de 1907-ig a barokk és klasszicista bútorzat érintetlenül megmaradt. Ezután gyermekotthont helyeztek el benne, az átalakítások során tűnt el a kastély teljes berendezése, illetve közfalakat, boltozatokat is elbontottak. Miután a gyermekotthon bezárt, 10 évig üresen állt az épület, állapota jelentősen leromlott.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest