A kincs megmaradhat, a turisták elmaradnak

Miután július végén kipaterolta a Budavári Labirintus korábbi üzemeltetőjét a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, november végén a főváros egyik legkedveltebb turisztikai látványossága újra megnyitotta kapuit.
A zöldhatóság szerint a kft.-nek nem voltak megfelelő engedélyei, tevékenységével pedig kárt tett a védett járatrendszerben. 

Évek óta tartó jogvitát zárt le július 29-én a zöldhatóság, amikor az állam nevében, rendőrök segítségével birtokba vette a labirintust. Ahogy akkor a hatóság vezetője a helyszínen elmondta: az üzemeltető nem fizetett bérleti díjat, a természetkárosítás miatt pedig feljelentést tettek.

A világ hét föld alatti csodája közé is beválasztott Budavári Labirintust ezután a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vette át, az üzemeltetést azonban a Budai Grotta Idegenforgalmi és Rendezvényszervező nevű kft. végzi. Ők végül november 21-én újra megnyitották a járatot a látogatók előtt. Igaz, a korábbihoz képest igencsak „könnyített programmal”: a Budapesti Történeti Múzeumtól kölcsönzött tárlat mindennap 10 és 19 óra között látogatható.

– A borkút folyamatos párolgása táptalajt adott a különböző baktérium- és gombatenyészeteknek, az éjjeli látogatásokhoz használt olajlámpával pedig bekormozták a falakat – sorolta a problémákat lapunknak egy neve elhallgatását kérő barlangkutató. Szerinte gondot jelentett még, hogy az előtér fűtésével megváltoztatták a labirintus klímáját, a rendezvényeken pedig gyakran élelmiszereket is bevittek, ami szintén táptalajt jelenthet a baktériumoknak.


Ilyen volt a Budavári Labirintus tavaly márciusban...


...és ilyen idén november 24-én

Úgy tűnik azonban, hogy ami rosszat tett a barlangnak, az jót tett az idegenforgalomnak. Az kétségtelen ugyanis, hogy a Budavári Labirintus a főváros egyik legizgalmasabb turisztikai célpontja volt az éjszakai túrákkal és az állandóan csobogó Mátyás Borkúttal. A most „letisztított” járatok önmagukban turisztikai látványosságként nem biztos, hogy megállják a helyüket.

A kérdés így az, miként lehet a jövőben úgy üzemeltetni a Budavári Labirintust, hogy ne károsítsák a fokozottan védett természeti értékeket, ugyanakkor megőrizzék az elmúlt években kialakított turisztikai imázst. Ezt akartuk megkérdezni a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól, de lapzártánkig nem érkezett válasz a megkeresésünkre. 

Jogi labirintus

1983: A labirintus egy részét az I. kerületi polgári védelmi parancsnokság
a Dominó Pantomim Társaságnak adta.

1991: A társaság a Budavári Labirintus Vendéglátó-ipari és Kereskedelmi Kft.-nek – a későbbi Budavári Labirintus Kiállításszervező Kft. – adta át.

1993: Az I. kerületi önkormányzat megújította a barlangra vonatkozó hasznosítási szerződést a kft.-vel.

2002: A bíróság megsemmisítette a szerződést a kerület kérésére, de a kiürítési kérelmet elutasította, mivel az önkormányzat helyett a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt a kezelője a barlangrendszernek.

2008: A jegyző elrendelte bezárást, ám a határozatot megsemmisítette a közigazgatási hatóság.

2011: A Fővárosi Bíróság jogerősen kimondta: a kft. jogtalanul használta a barlangrendszert, és felszólította a kiürítésre.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest