Új személyszállító hajó érkezik a Balatonra

A jövő év őszén helyezik üzembe a Balaton új, 300 fős személyszállító hajóját, amelyet egy németországi, Bodeni-tó melletti hajógyártól vásárolt meg a Balatoni Hajózási Zrt.
A hajót nagyobb darabokra bontva, uszállyal szállították a Dunán Dunaújvárosig, majd kedden trélerekre daruzták, hogy a siófoki összeszerelő-műhelybe szállítsák.

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, az önkormányzatok tulajdonában lévő társaság az új járművet 500 ezer euróért, fél áron vásárolta meg a németországi hajógyártótól, amely tönkrement amiatt, hogy ennek a hajónak az eredeti osztrák vevője visszamondta a megrendelését.

A vezérigazgató kifejtette, a balatoni cég nagy figyelmet fordít 25 darabból álló személyhajó-flottájának korszerűsítésére. Ennek a programnak a keretében került sor a félkész hajótest megvásárlására a Bodeni-tóról.

Ahhoz, hogy a Balatonhoz tudják szállítani, a hajótestet szét kellett vágni, amit a balatoni hajózási társaság lakatos-hegesztő brigádja végzett el még Németországban. Mivel mind a Balaton, mind a Sió-csatorna vízállása igen alacsony, az uszályon érkező darabokat nem lehetett vízen szállítani Siófokig, ezért át kellett daruzni egy trélerre. A közúton továbbszállított hajótest érkezését szerdára várják Siófok-Kilitinél, ahol sólyapályára, majd a Sió-csatornába kerül, és pár napon belül átzsilipelik a Balatonra.



Várhatóan jövő év szeptemberére építik készre a hajótestet a társaság dolgozói, és mutatják be az új személyszállító hajót a nagyközönségnek, amely az egyik legnagyobb menetrend szerinti közlekedésbe bekapcsolódó hajó lesz a Balatonon. Nevének kiválasztására pályázatot írnak ki.

Horváth Gyula arról is beszámolt, hogy a társaság keddi igazgatósági és felügyelőbizottsági ülésén elfogadták az idei év beszámolóját. A társaság 2011-ben 1 milliárd 900 millió forintos nettó árbevételt ért el, ami 2,5 százalékkal meghaladja a tavalyit, és száz millió forint körüli eredményt produkált, amely szintén pár százalékos javulást mutat a tavalyi számokhoz képest. Ez részben a költségtakarékos intézkedéseknek, részben a komp és a vitorláskikötők megnövekedett forgalmának köszönhető - tette hozzá. A balatoni személyhajózás tavaszig szünetel, a komp azonban a tó befagyásáig közlekedik Szántód és Tihany között. Szántódról 7-17 óra között, Tihanyból 7:30 és 17:30 között indulnak a járatok óránként. December 24-én és Szilveszter napján az utolsó komp Szántódról 15 órakor, Tihanyból 15:30-kor indul, január elsején az első komp Szántódról 10 órakor, Tihanyból 10.30-kor indul.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest