Budapest-szuvenír

Véget ért a Vörösmarty téren a karácsonyi kézművesvásár, ahol csak a szakmai szervezetek által javasolt kereskedők állíthattak standot. Ez egyfajta színvonalat is biztosít az ünnepi időszakra, de milyen szuveníreket kínál általában a Váci utca az ide látogató turistáknak? Mi nehezen tudtunk volna választani.
Persze mindenhol láttunk szép, de sablonos képeslapokat, hűtőmágneseket Budapest látképével vagy jellegzetes épületeivel, néhány tárgyat viszont kimondottan nehezünkre esett értelmezni.

Egy kalocsai mintával ellátott, Budapest feliratú tányér, kackiás bajszú paraszt bácsikkal és rakott szoknyás nénikkel díszített textíliák, vagy nemzetiszín szalaggal átszőtt karikás ostor – a Váci utcában! Nyilván ezeknek is helyük van a kínálatban, de olyan termékek, melyeket a Szentendrei Skanzentől a visegrádi várig bárhol ki lehetne rakni, mégis ezek uralják a fővárosi ajándékboltok polcait.

Pedig értékek Budapesten is bőven akadnak a „gulyásleves, halászbástya, törökfürdő” aranyháromszögön kívül is. Sőt, egy fiatal turista számára talán a romkocsmák vagy a nyári szabadtéri bulik sokkal inkább jelentik Budapestet, mint a klasszikus turistalátványosságok. Ennek megfelelően a leginkább ötletes dolgokat a pólók, illetve a különböző kiegészítők között találtuk, bár itt is akadtak giccsek.



A szocialista retró hangulatot „kirakatba tevő” termékek is hiányoztak, melyek például Prágában szerves részét képezik a kínálatnak, de úgy általában, a város története sem jelenik meg a szuvenírek között. Pedig például 1956-ról vélhetően hallhatott az idelátogatók többsége. Miért ne lehetne a Mátyás korabeli reneszánsz Budát vagy a századforduló kávéházi kultúráját is feldolgozni ajándéktárgyak formájában, még ha kellene is hozzá némi képzelőerő.

Hogy valóban ötletes, a barátok előtt is vállalható ajándékokat szerezzünk, kissé el kellett távolodnunk a klasszikus értelemben vett „szuvenírshopoktól”. Zárásként benéztünk például a Forma Design Bolt és Galériába, ahol számos vicces dolgot láttunk. Igaz, ezek többsége sem tükrözte Budapest hangulatát – sőt, a tárgyak nagy része nem is magyar tervező munkája.



EGYPERCES - Bojár-Iván András, városmarketing-szakember, a Szeretem Budapestet Mozgalom elnöke

Létezik olyan, hogy Budapest brand?
– Akkor létezhet, ha marketingeszközökkel kezeljük a várost. Bécsben például a városháza működtet egy irodát, amely hírleveleket küld a városlakóknak arról, mit kínál az osztrák főváros, vagy miben erősítik kínálatukat a régió városai. Ők termékként tekintenek a városukra.

Ha lenne egységes brand, mik lehetnének ennek a főbb elemei?
– Több kutatás is készült, ezek alapján meg lehet határozni a pilléreket. Például a város látványa, kulturális és zenei élete, a fürdők és maga a Duna. 

Mennyire jelennek meg ezek az értékek a turis­táknak kínált szuvenírekben?
– Egy város akkor tud jó szuvenírkínálatot felvonultatni, ha ezek a tárgyak helyspecifikusak. Ha a kirakatokban matrjoska babákat vagy népi termékeket látunk, azt mutatja, hogy nem va­gyunk tisztában azzal, mik ennek a városnak az értékei.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest