Komoly egri siker Amerikában

A 93 pont is jelzi, Egerben helye van a syrah-nak.
Az egyik legelismertebb amerikai borminősítő intézet, a Tastings öt egri bornak adott 90 és afeletti pontokat legfrissebb nemzetközi tesztjén. A Kovács Nimród Borászat 2011-es syrah-ja 93 pontot kapott, ami igazolni látszik a korábbi feltételezéseket: Magyarországon Egerben igazi otthonra talált ez a nemzetközi fajta.

„Soha nem kapott még 93 pontot (vagy annál magasabb értéket) európai syrah a Beverage Tasting Institute tesztjein, sőt, akad olyan hasonlóra értékelt kaliforniai bor, amely ötször annyiba kerül, mint ez, a pincészet Monopole-sorozatában szereplő tétel.

– A magas elismerésnek azért is örülünk, mert bár tényleg szép ez a borunk, vannak ennél jóval kiemelkedőbb tételeink is a Nagy-Eged-hegy-dűlőből – persze, azok is mind aranyérmeket kaptak – magyarázza Kovács Nimród, miért fontos az elismerés a magyar borok szempontjából. Az aranyéremmel kitüntetett egri borok között kiválóan szerepelt még Kovács Nimród 2011-es Nagy Eged Furmintja, valamint csúcs cuvée-je, a 2009-es NJK, de a Magyarország legmagasabban fekvő kékfrankos termőhelyéről, az 500 méteres Nagy-Eged-hegy dűlőből szüretelt 2011-es Grand Bleu is, valamint a már korábban is számtalanszor díjazott Battonage Chardonnay 2013-as évjárata.

„Nem csoda, hogy tetszik a patinás amerikai intézetnek a magyar syrah, mivel a birtokszerkezet kialakításakor abból indultam ki, hogy az Egri borvidék éghajlata és adottságai rengeteg azonosságot mutatnak Burgundiával és a Rhȏne-völgyével – márpedig e két borvidéken a chardonnay és a syrah meghatározó fajták” – mondja Kovács Nimród.

A stratégia működni látszik: a már ismert nemzetközi fajták magyaros értelmezése után Kovács szerint egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az Egyesült Államokban a tradicionális kárpát-medencei borok iránt. A borosgazda példaként a kékfrankost, a furmintot és a bikavért említi, amelyek egyre jobban fogynak az amerikai piacon is, miközben a külföldi turisták is egyre bátrabban rendelnek belőlük a budapesti éttermekben.

A nemzetközi üzletemberből egri borosgazdává lett Kovács Nimród nem tudja megtagadni marketinges múltját. Úgy véli, legyen bármilyen jó is a magyar bor, szüksége van a jó cégérre. Ezért kiemelkedően jó ár-érték arányú Monopole-sorozatát (ebből kapott most 93 pontot a syrah) a külföldi piac számára is vonzó, érthető nevekkel látta el. A 2012-es syrah-t már Soulnak hívják, míg a kékfrankos az áthallásos Blues nevet kapta. Magyarország legnagyobb boreseményén, a márciusban megrendezendő VinCE Budapesten a látogatók a borokhoz komponált zenés nyereményjátékon is tesztelhetik bor- és zenei tudásukat, valamint maguk is meggyőződhetnek az amerikai ítészek véleményének helyességéről.

A chicagói Beverage Tasting Institute-ot (Italminősítő Intézet) 1981-ben alapították, hogy a fogyasztók számára részrehajlás nélkül értékelje a világ borait. Tesztjeik és vásárlói útmutatóik rendszeresen megjelennek a világ legbefolyásosabb bormagazinjaiban, így például a Wine Enthousiast-ben, s a The New Yorker Magazine is közli a tanácsaikat.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu