A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége sajtóközleménye a közösségi bormarketingről

A szőlő-bor ágazat valamennyi szereplőjét érinti a közösségi bormarketing. A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége az ágazat iránt érzett felelősséget átérezve a jelenlegi helyzetben a következő megoldási javaslatot terjeszti a széleskörű szakmai közvélemény elé:
A magyar borágazat jövőjének, fejlődésének záloga az értékesítés növelése. Ennek fontos eszköze a közösségi bormarketing hatékony működtetése. A korábban erre létrehozott Kft. felszámolás alatt áll, ezért szükséges egy, a tevékenységet koordináló, a nyilvánosságot biztosító új szervezet létrehozása. Szövetségünket ebben a kezdeményezésben elsősorban az ösztönözte, hogy ezt a tevékenységet koordináló szervezet hiányában az ágazat által befizetett járulékból hatékony közösségi marketing nem valósulhat meg. Több szakmai szervezettel folytatott egyeztetéseink nem jártak eredménnyel, így Szövetségünk a krízisre való tekintettel önálló kezdeményezéssel lép fel:

Felhívjuk a járulékbefizetőket képviselő szakmai szervezeteket tulajdonosként való csatlakozásra.

Szövetségünk a csatlakozás lehetőségét úgy ajánlja fel, hogy távlatilag nem kíván többségi tulajdonos maradni.
A nyilvánosság és az átláthatóság érdekében várjuk a szőlő-bor szakmához kapcsolódó civil szervezeteket, hogy képviselőjük vegyen részt a társaság felügyelőbizottságában.
A későbbiek folyamán a további részletekről folyamatosan tájékoztatjuk a szakmai közvéleményt.

Az MSzBSz Elnöksége

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest