Színe: tiszta, rubin, barnás széli elszíneződéssel.
Illatban: füstös, húsos aromákkal nyit, melyet gyümölcsök alig kísérnek. Ez koráról azért már sok mindent elmond. Ez a bor valószínűleg már túl van a csúcson, de még mindig kínál élveznivaló pillanatokat.
Ízében különösen sok maradt még fiatalos és vonzó karakteréből. Málna, áfonya és szeder és meggy aromákkal kecsegtet, melyeket füstös, húsos jegyek tesznek komplexebbé.
A gyümölcsök is inkább lekváros és aszalt formában vannak még jelen a borban. Savai még mindig jelentősnek mondhatók, visszafogott és érett tanninkészlettel, amelyet egy közepes test és magas, de nem bántó alkohol foglal keretbe. Lecsengése közepes, kellemes.
Összességében egy érett, csúcsán túljutott borról van szó, amelyik megmutatja az olasz fajta báját és erényeit. Jól iható, de tartogatni semmiképpen sem érdemes. Arányos, jó bor, semmi nem lóg ki belőle.
Grillhúsokhoz tökéletes, füstössége külön passzol a tűzön sült ételek markáns ízvilágához.
Piemont egyik kiemelt fajtája
A nebbiolo mellett a barbera a legelismertebb és legkeresettebb szőlőfajta az Olaszország észak-nyugati részén fekvő Piemont tartományban. A tartomány nem kisebb bornevekkel dicsekedhet, mint a Barolo vagy a Barbaresco, (nebbiolóból készülnek), és a Barbera d’ Asti és a Barbera d’Alba (barbera).A barbera egy olasz autochton (helyi) fajta, melynek gyümölcséből magas savtartalmú, alacsony vagy közepes tannintartalmú, általában magas alkoholtartalommal párosuló bort készítenek. Jellemzően hosszú érlelési potenciállal bír, amelyet a komoly savkészlet garantál. Mivel a barbera csersavakban nem bővelkedik, ezért előfordul, hogy kis tölgyfahordókban érlelik, hogy komplexitást, egy kis testet és tannint kapjon a bor.
Egy kis címketan
D. O. C. - Denominazione di Origine Controllata – eredetvédett borAz elmúlt évtizedek alatt többször is változott az Európai Unió borkészítést szabályozó rendelete. Ennek részben az is az oka, hogy több olyan bortermelő ország is csatlakozott az európai „nagy államhoz”, amelyek közös szabályozás alá vonásához változtatni kellett a regulákon. A legutóbb papírra vetett szabályozás szerint két alapvető kategóriát nevez meg az EU, mint hivatalos besorolást. Az egyik kategóriába olyan borok kerülhetnek, melyek jól felismerhető helyi karakterrel bírnak, egyedül álló minőségűek. Az egyedülálló jelleg a termőhelyből, a felhasznált szőlőfajtákból, valamint a szőlőtermesztésnél és a borkészítésnél alkalmazott eljárásokból adódik. Ezért, ha bármely termelési körzetet megneveznek, és ez megjelenik a címkén, akkor a bort azoknak a törvényeknek megfelelően kell készíteni, amik meghatározzák a körzet határait, a szőlőtermesztés és borkészítés módjait és a szőlőfajtákat. A kiemelt minőségi borok kategóriája: a QWPR (egy bizonyos régióban termelt minőségi borok; Oltalom alatt álló eredetmegjelölés - OEM).
A másik kategóriába azok a borok kerülnek, amelyek ugyan jó minőségűek, de nem érik el a QWPR-kategória leírásánál megnevezett követelményeket, például körzeten kívül palackozták vagy olyan szőlőfajta is került a házasításba, amelyik nem elfogadott a borvidéken. Ezeket a borokat asztali boroknak hívjuk. Ide tartozik például a tájbor kategória is.
A D. O. C. megnevezés eredetvédett borra utal. Olaszország francia minta alapján vezette be a minőségi borok eredetvédett besorolását. A D. O. C. minősítés egyértelműen azt jelzi a fogyasztó számára, hogy QWPR, azaz egy bizonyos régióban termelt minőségi borról van szó.
A címkén olvasható ilyen jellegű kifejezések egyértelműen segíthetik a fogyasztót a tájékozódásban és a vásárlásban.
Baby – A bor fiatal korára és korai forgalomba hozatalára utaló elnevezés. Mivel ezeket a borokat – általában - nem érlelték hordókban, nem igénylik a palackos érlelést sem, érdemes őket frissen, áradó gyümölcsízeket adó állapotukban meginni.
Monferrato lankáin fogant
A barbera ősi otthona a Piemont tartománybeli Monferrato lankáin keresendő, már XIII. századbeli feljegyzések említik a faját. Az első írásos emlékeket a Nizza Monferrato-i városházán őrzik a fajtáról. Itt arról olvashatunk, hogyan készítettek bort a barberából a XVII. században. A régió hivatalosan elismert fajtái közé 1798-ban került be, amikor is Giuseppe Nuvolone-Pergamo gróf ampelográfiai leírást készített erről a kékszőlő fajtáról.Igazi sikertörténete a XIX-XX. században kezdődött, s mára Piemont egyik meghatározó fajtává nőtte ki magát. 1970-ben kapott a terület D. O. C. minősítést.
Logikai játék a számokkal
