Több ezres ellenzéki tüntetés Kijevben

Az ellenzék felhívására vasárnap becslések szerint legalább tízezren tüntettek az ukrán vezetés ellen Kijev központjában.
Ellenzéki médiajelentések szerint a Kijevben demonstrálók létszáma elérte a húszezret is. Ugyanakkor a hivatalos rendőrségi jelentések mindössze háromezer résztvevőről számoltak be. A Tarasz Sevcsenko ukrán költő szobrát körülvevő park, a kijevi egyetem épülete előtti útszakasz és a környező utcák is tele voltak a demonstrációra érkezőkkel. A rendőrség lezárta a park környéki utakat a járműforgalom elől. Szemtanúk szerint jelentős létszámmal vonultak ki a rendvédelmi erők a megmozdulás biztosítására, legalább húsz busszal érkeztek a helyszínre.

A tüntetésen a három ellenzéki párt vezetője, Arszenyij Jacenyuk, a Haza frakcióvezetője, Vitalij Klicsko profi ökölvívó az UDAR (Ütés) és Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság párt vezére üdvözölte, hogy Jurij Lucenko volt belügyminiszter kiszabadult a börtönből. Jacenyuk a tüntetésen mobiltelefonon kapcsolatba is lépett a kiszabadult politikussal.

A politikai vezetők beszédeikben követelték Julija Timosenko volt kormányfő szabadon bocsátását is. Követelték még a kijevi főpolgármester-választás kiírását, továbbá törvénytelennek minősítették a kormány által a napokban a parlament épületén kívül tartott ülését, illetve az ott megszavazott jogszabályokat. A parlamenti többség kedden elvetette, hogy június 2-ra kiírják a főpolgármester-, illetve a kijevi városi tanácsválasztást, ami miatt az ellenzék ismét blokád alá vonta a parlament üléstermét. Emiatt viszont csütörtökön a kommunisták által is támogatott kormánytöbbség egy másik épületben tartott ülést, amelyen több mint húsz törvényjavaslatot fogadtak el az ellenzéki képviselők jelenléte nélkül.

A vasárnapi tüntetés békésen zajlott. Egy kisebb incidensről érkezett hír: jelmezbe öltözött ellentüntetők egy kisebb csoportja összetűzésbe keveredett szabadság párti demonstrálókkal, a rendőrök azonban hamar véget vetettek a dulakodásnak. A jelmezes ellentüntetők állítólag már nem először tűntek fel ellenzéki demonstrációkon.

Az ellenzék eközben panaszt emelt amiatt, hogy a vidékről érkezőket nem engedték be a hatóságok Kijevbe. Értesülései szerint több régióban - egyebek között a nyugat-ukrajnai Lvivben és a déli országrészben lévő Odesszában - a hivatalos szervek utasítására megtagadták, hogy a kijevi tüntetésre szállítsanak buszokkal résztvevőket. A szomszédos Zsitomir felől Kijevbe vezető autóúton pedig a rendőrök még a főváros előtt feltartóztatták a demonstrálókat szállító buszokat, és nem engedték be azokat Kijevbe.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan