Heves légitámadások Szíriában

Az utóbbi hetek ellenzéki sikerei után az ország több térségére kiterjedő heves légitámadásokat hajtottak végre vasárnap a szíriai kormányerők.
A kormánycsapatok legalább hét várost, illetve régiót támadtak, és legkevesebb húsz embert megöltek. Ezzel egy időben a damaszkuszi kormány arra szólította fel a lázadókat, hogy tegyék le a fegyvert. A damaszkuszi állami televízió közleménye szerint a légitámadások elsődleges célja, hogy visszafoglalják a "terroristák" által megszállt területeket. Az Aszad-rezsim terroristáknak bélyegzi az ellene lázadókat.

Az ellenzéki erők az utóbbi hetekben több körzetet ellenőrzésük alá vontak, különösen az ország déli részén, a jordániai határ közelében. A Damaszkusz és a jordániai határ közötti térségben több katonai támaszpontot és várost foglaltak el. Ugyanakkor már nagy területeket ellenőriznek az ország északi részén, és az elmúlt hónapban elfoglalták az első tartományi fővárost, Rakka városát.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű szervezet arról számolt be, hogy a szíriai kormányerők vasárnapi légitámadásainak célpontja az ország északi részén fekvő, az ellenzék által részben elfoglalt Aleppó városa, valamint Homsz és Hama városok voltak Szíria középső részén. De támadás ért több várost az ország nyugati és keleti részén is. Damaszkusz több külvárosi része ugyancsak a célpontok között volt.

Szíriában csaknem két éve tartanak a harcok. A kormányerők és a lázadók közötti összecsapásokban az ENSZ becslései szerint legalább 70 ezer ember vesztette életét.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan