Musarraf pere Benazir Bhutto meggyilkolása ügyében

Benazir Bhutto volt miniszterelnök 2007-es meggyilkolása ügyében először jelent meg a bíróság előtt kedden Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök, aki hazatérése óta más ügyben már többször állt bíróság elé.
Musarraf házi őrizet formájában előzetes letartóztatásban van azzal az üggyel kapcsolatban, amelyben a vád szerint államfőként szintén 2007-ben jogellenesen hirdetett ki rendkívüli állapotot és mozdította el állásukból az ország főbíráit.

​Az elnöki tisztséget 1999 és 2008 között betöltő, majd száműzetésbe vonuló nyugalmazott tábornok idén március 24-én tért haza, hogy jelöltesse magát képviselőnek a május 11-i parlamenti választásokra, végül azonban nem kapott engedélyt erre. Villájából, amely Iszlámábád egyik elővárosában található, rendőri kísérettel vitték kedden a ravalpindi terrorizmusellenes bíróságra. Ravalpindi a főváros, Iszlámábád tőszomszédságában fekszik.

A volt államfőt azzal vádolják a szóban forgó ügyben, hogy összeesküvést szőtt Bhutto meggyilkolására. Bhuttót egy politikai nagygyűlésen lőtték le. Öt évvel az eset után még senkit sem ítéltek el a merényletben való bűnrészességért.

A megerősített biztonsági intézkedések ellenére a ravalpindi bíróság előtt összecsapás tört ki Musarraf hívei és ellene tüntető ügyvédek között. Bottal ütötték és kővel dobálták egymást egy helyszíni tudósító szerint. A körülbelül 150 ügyvéd kutyának nevezte a volt elnököt, ami a muzulmánoknál a teljes megvetés jele.

A beidézett mindössze 15 percet töltött a tárgyalóteremben, majd kíséretével visszatért villájába.

Musarrafot az Akbar Bugti beludzsisztáni szakadár vezető meggyilkolásában való bűnrészességgel is gyanúsítják. Ebben az ügyben még nem kellett megjelennie bíróság előtt.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan