Súlyos vonatszerencsétlenség Belgiumban

Háromszáznál is több embert kellett evakuálni szombaton Gent belgiumi város közelében egy mérgező anyagot szállító vonatszerelvény kisiklása és kigyulladása miatt.
A Hollandiából indult, akrilnitrilt szállító szerelvény tizenhárom tartályvagonjából hat kisiklott, kettő pedig felborult Gent folyami kikötőváros közelében, a Schellebelle és Wetteren helységek közötti szakaszon szombat hajnali kettő óra körül. Ennek következtében tűz keletkezett és robbanás is történt. Az első jelentések még arról szóltak, hogy nincs halálos áldozat, s öt személyt vittek kórházba rosszullét miatt. Később kiderült. hogy mégis van egy halott, s 14 ember került kórházba.

A hatóságok úgy döntöttek, hogy a környéken lakókat - mintegy háromszáz embert - a baleset helyszínétől számított ötszáz méteres körzetben evakuálják. Később kiderült, hogy a tartályokban lévő akrilnitril egy része bekerült a csatornákba, s az ott lévő anyagokkal kölcsönhatásba lépve mérgező gáz keletkezett, amely eljutott a biztonsági körzeten túli utcákba is. Ezekben a körzetekben szintén több tucat embert kellett evakuálni, s itt történt a haláleset is.

A tűzoltók a helyszínre siettek, és felügyelet alatt hagyják teljesen kiégni a vagonokat. Attól tartanak ugyanis, hogy az oltáshoz használt vízsugár révén szétterjedhetnének a levegőben a mérgező gázok.

A baleset oka egyelőre nem világos, de egyes vélemények szerint túl gyorsan haladhatott a vonat.

Tavaly májusban két hasonló baleset történt Belgiumban mérgező anyagokat szállító szerelvényekkel, de azok nem követeltek halálos áldozatot.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan