Tárgyalna Észak-Koreával a japán kormányfő

Tokió tárgyalni akar Észak-Koreával az általa elrabolt japán állampolgárok ügyének rendezése érdekében - közölte Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap, miután tanácsadója Phenjanban az elrabolt emberek azonnali visszaszolgáltatására és a történtek részletes kivizsgálására szólította fel a helyi vezetőket.
„Remélem, hogy sikerül tető alá hoznom a tárgyalásokat Phenjannal. Addig fogok nyomást gyakorolni Észak-Koreára, amíg az emberrablási ügy meg nem oldódik” - közölte Abe egy fukuokai rendezvényen a Kyodo hírügynökség beszámolója szerint.

Iidzsima Iszao, a japán kormányfő tanácsadója a héten tett négynapos látogatást Phenjanban, ahol többek között Kim Jong Nammal, Észak-Korea második számú vezetőjével tárgyalt.

Habár a kormány nem árult el semmit a titkosnak szánt tárgyalásokról, az Aszahi Simbun című japán napilap értesülései szerint Iidzsima azt követelte a phenjani vezetéstől, hogy azonnal adja át Japánnak az összes elrabolt embert, és folytasson le átfogó vizsgálatot az ügyben.

Észak-Korea az 1970-es és 1980-as években számos japán állampolgárt rabolt el, akiket arra kényszerített, hogy kémek kiképzésében segédkezzenek. Ezt 2002-ben Phenjan is beismerte, és öt elrabolt embert egy látogatás erejéig hazaengedett Japánba, ők azonban az ideiglenesre tervezett tartózkodás után nem voltak hajlandóak visszatérni Észak-Koreába.

Phenjan azt állítja, hogy összesen 13 japánt rabolt el, a maradék nyolc ember pedig időközben természetes halált halt. Ezzel szemben Tokió hivatalos álláspontja szerint legalább 17 - sőt, egyes nem hivatalos vélemények szerint akár több száz - emberrablás írható Észak-Korea számlájára, tizenkét fő sorsa pedig nem lett megnyugtatóan kivizsgálva.

Sajtóértesülések szerint Abe hivatali ideje alatt mindenképpen rendezni akarja a kérdést, amely az azt övező közfelháborodás miatt - Phenjan rakéta- és atomprogramja mellett - a két ország közti közeledés legfőbb akadálya.

Japán szakértők szerint ezzel magyarázható az is, hogy Iidzsima útját a japán kormány sem az Egyesült Államokkal, sem Dél-Koreával nem egyeztette, a két ország rosszallását kiváltva. Tokió ugyanis attól tart, hogy amennyiben a kizárólag a Phenjan jelentette katonai fenyegetéssel foglalkozó Washingtont követi, úgy elsikkadhatnak érdekei, és nem kerülhet pont az emberrablások ügyének végére.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan