Kabuli merénylet: végeztek a támadókkal

Több mint négyórás tűzharcban végeztek a biztonsági erők pénteken az afgán főváros központjában azokkal a tálib merénylőkkel, akik pokolgépet robbantottak, majd bevették magukat egy nemzetközi kormányközi segélyszervezet vendégházába - közölték helyi hivatalos forrásból.
Ajúb Szalangi kabuli rendőrparancsnok tájékoztatása szerint helyi idő szerint délután négy óra körül egy öngyilkos merénylő autóba rejtett pokolgéppel berobbantotta a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) vendégházának kapuját Kabul egyik előkelő városrészében.

Ezután öt, állig felfegyverkezett tálib berontott az épületbe, vállról indítható rakétagránátokat lőttek ki, majd elbarikádozták magukat az épületben.

A rendőrségnek sikerült gyorsan kiürítenie a vendégházat. Egy afgán rendőr és egy nepáli biztonsági őr meghalt, további négy őr és az IOM négy segélymunkása megsebesült, köztük egy olasz nő, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett egy gránátrobbanástól.

A merényletet a tálib lázadók vállalták. Szóvivőjük azt mondta, a vendégházat az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) emberei is használták.

Bő egy héten belül ez már a második súlyos merénylet Kabulban. Nyolc napja hat amerikai és kilenc afgán vesztette életét, amikor egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott gépkocsival belehajtott egy katonai járműoszlopba.

Tavaly áprilisban legalább 11 ember halt meg az afgán fővárosban, amikor tálibok összehangolt támadást intéztek állami célpontok ellen a város hét pontján; öngyilkos pokolgépes merényleteket követtek el és 18 órán át tűzharcot vívtak a biztonsági erőkkel.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan