Újabb cseh politikus került vizsgálati fogságba

Vizsgálati fogságba helyezte Marek Snajdrt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) volt parlamenti képviselőjét az ostravai járási bíróság vasárnap.
Snajdr immár a hetedik a csütörtökön és pénteken őrizetbe vett magas rangú cseh politikusok és állami tisztviselők közül, akiket az államügyészség vádja alapján a bíróság a rács mögé küldött. A Snajdr elleni vád korrupció.

Az ügy a cseh kormány tavaly novemberben elfogadott takarékossági és reformcsomagjával kapcsolatos. A jogszabályt hosszú ideig azért nem sikerült jóváhagyni a parlamentben, mert az ellenzéken kívül a kormányzó polgári demokraták néhány képviselője sem volt hajlandó azt támogatni.

Az intézkedéscsomagot végül is úgy fogadták el, hogy a Necas vezette ODS belső ellenzékének három képviselője lemondott parlamenti mandátumáról, a helyükre lépő újak pedig már igent mondtak a törvényre. Később kiderült, hogy a három volt képviselő - Marek Snajdr, Petr Tluchor és Ivan Fuksa - jól fizető állást kapott egy-egy állami cég vezetésében. A cseh rendőrség ezt korrupciónak minősítette.

Tluchort és Fuksát már szombaton vizsgálati fogságba helyezte a bíróság. A korrupciós ügyben Jana Nagyová, Petr Necas miniszterelnök kabinetfőnöke, valamint Roman Bocek, volt mezőgazdasági miniszterhelyettes is érintett. Őket a bíróság szintén szombaton zárta a rácsok mögé.

A hatályos cseh törvények szerint az érintetteket három hónapig tarthatják vizsgálati fogságban.

A cseh korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) csütörtökön hajtott végre razziát a kormányhivatalban, a védelmi minisztériumban, a prágai városi hivatalban és néhány vállalat, illetve vállalkozó székhelyén.

Az akció keretében csütörtökön nyolc embert vettek őrizetbe, közülük hét ellen vádat is emeltek. Snajdr a razzia idején külföldön volt, de amikor visszatért, önként jelentkezett a rendőrségen, amely azonnal őrizetbe vette és vádat emelt ellene.

A nyolc személy közül hét ellen emeltek vádat hivatali visszaélés, illetve korrupció miatt. Hatot az ostravai bíróság vizsgálati fogságba küldött, míg Milan Kovanda a katonai hírszerzés főnöke szabadlábon védekezhet. A kiszivárgott értesülések szerint Kovanda volt az egyedüli, aki a bíróság előtt úgy nyilatkozott, hogy viselkedését hibának tartja, s kész viselni a következményeket. Lubomír Poul, a kormányhivatal vezetője ellen nem történt vádemelés sem. Ennek okát nem közölték.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan