Többezres nagygyűlés Erdogan mellett

Több mint tizenötezer híve éltette Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt pénteken a török konzervatívok fellegvárának számító Kayseri városában.
A mostani az egyik legnagyobb rokonszenv-megnyilvánulás volt Erdogan mellett a több hete tartó kormányellenes tüntetések óta.

A nagygyűlésen beszédet mondott a kormányfő, a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) elnöke is.

Erdogan arra szólította fel híveit, hogy támogassák pártját a jövő tavaszi helyhatósági választásokon, ugyanakkor élesen bírálta a kormánya elleni, több alkalommal is erőszakos összecsapásokba torkolló tiltakozó megmozdulások résztvevőit.

Megfigyelők szerint az elmúlt hetek tüntetései demonstrálták a török társadalom megosztottságát az Erdogan fő támogatói bázisát jelentő vallásos konzervatívok, valamint a tüntetők gerincét adó, liberálisabb, inkább értelmiségi törökök között. Ezt tükrözte Erdogan pénteki beszéde is, a kormányfő ugyanis ellenfeleit állítólagos felsőbbrendűségük miatt ostorozta.

Értesülések szerint a török kormányfő hasonló nagygyűléseken vesz részt a hétvégén több más városban is.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan