Több mint kétszáz diákot vettek őrizetbe Chilében

A chilei rendőrség 224 diákot őrizetbe vett az oktatási reformokat követelő tüntetések feloszlatása és az iskolafoglalások megszüntetése során.
A chilei diákok ingyenes, minőségi oktatást követelve szerdán tüntetésekbe kezdtek Santiagóban, Chile fővárosában, miután megelégelték a Sebastián Pinera államfő kormányzatával folytatott tárgyalások eredménytelenségét. A tiltakozó akciók során huszonnyolc iskolát foglaltak el, huszonegyet Santiagóban, hetet pedig az ország más régiójában.

Andrés Chadwick chilei belügyminiszter elmondta: utasította a rendőrséget, hogy ürítsék ki a huszonnyolc iskolát, amelyeket a diákok két hete foglaltak el. A tanintézményekben szavazóhelyiségeket rendeznek be az elnökválasztás vasárnap esedékes első fordulójára. A hatóságok ezzel indokolták a rendőri közbelépést.

Az akció során 122 diákot vettek őrizetbe, akik közül legalább egy megsérült. A szerdai, nagy tömegeket megmozgató tiltakozásokban további 102 embert fogtak le a rendőrök, köztük 53 fiatalkorút.

A százezres tömeget felvonultató tüntetéseket egy 2011 óta működő diákmozgalom szervezte és tanárok, egészségügyi dolgozók, rézbányászok és kikötői munkások részvételével zajlott. A békés tüntetőkhöz álarcos radikális csoportok is csatlakoztak, akik utcaköveket dobáltak, fosztogattak és összecsaptak a rendőrséggel. A tüntetés feloszlatására vízágyúkat és könnygázt vetett be a rendőrség.

Chilében már több mint két éve tart az oktatás válsága, s számos diák-, szülő- és tanártüntetést szerveztek az érdekvédelmi szervezetek, amelyek július 11-re ismét országos sztrájkot hirdettek.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan