Már három halálos áldozata van a légi balesetnek

Belehalt sérüléseibe egy kínai diáklány, aki az Asiana dél-koreai légitársaság szerencsétlenül járt gépén repült; ő a harmadik, ugyancsak kínai halálos áldozata a San Franciscóban, meglehetősen szokatlan körülmények között egy héttel ezelőtt történt balesetnek.
Egy San Francisco-i korház orvosai jelentették be a 16 éves diáklány halálának a hírét, de a szülők kérésére csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy a gyerek válságos állapotban volt, és péntek reggel halt meg. A diáklány fej- és altesti sérüléseket szenvedett, kétszer megműtötték.

Kína San Francisco-i konzulátusa megerősítette, hogy az újabb halálos áldozat is egy kínai diák volt, akárcsak a másik kettő. Mindhárman tagjai voltak egy kelet-kínai diákcsoportnak, amely nyári táborra utazott az Egyesült Államokba. A gépen összesen 141 kínai utazott.

A San Francisco-i rendőrség pénteken megerősítette a korábban felmerült gyanút, hogy az egyik áldozaton átgázolt a baleset helyszínére siető tűzoltóautó, de azt nem tudni, hogy ekkor még élt-e vagy már halott volt.

Az Asiana Airlines Boeing 777-es gépe a múlt szombaton San Franciscóban landoláskor kicsúszott a leszállópályáról, és egy része teljesen kiégett. Még mielőtt a gép érintette a betont, a farokrésze nekicsapódott egy tengeri védőgátnak, és leszakadt. A gépen 291 utas és a személyzet 16 tagja utazott. Hárman közülük meghaltak, és több mint száznyolcvanan megsérültek. Az ütközés ereje három légikísérőt kiröpített a gépből, de ők életben maradtak.

Továbbra sem tudni pontosan, hogy mi vezetett a katasztrófához. Korábbi tájékoztatókon elhangzott: a pilóták csak későn - alig 60 méteres magasságban - vették észre, hogy a landoláshoz szükségesnél 25 százalékkal kisebb sebességgel haladnak. Kiderült az is, hogy a leszállást végrehajtó pilóta más géptípusokon 10 ezer órát repült, de Boeing 777-esen csupán 43-at.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan