Bomba Székesfehérváron: befejeződött a kitelepítés

Befejeződött tízezer székesfehérvári lakos ideiglenes kitelepítése egy világháborús gránát miatt.
A Fejér megyei városban előző nap a Rákóczi úti Mancz János Óvoda kertjében földmunkák közben találták meg a tüzérségi lövedéket. Kiss Z. Edward a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a kitelepítés befejeződött, most hagyják el a területet azok, akik a kiürítés lebonyolításában segítettek.
A kitelepítésben 260-an vettek részt: katonák, rendőrök és polgárőrök.

Dancs Norbert, a székesfehérvári járási hivatal vezetője szerdán elmondta, hogy a szovjet gyártmányú, 203 milliméteres romboló repeszgránátban 25 kilogramm a robbanótöltet. A tűzszerészek jelzései alapján 400 méter sugarú körben teljes zárást és kiürítést rendeltek el. A lezárás után a területre senki sem mehet be, még a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművek sem.

Az otthonukat átmenetileg elhagyni kényszerülők számára ideiglenes tartózkodási helyként a Vízivárosi és a Hétvezér Általános Iskolát, valamint a József Attila Kollégiumot jelölték ki.

Csurgó Attila, az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének vezetője korábban közölte: a gyújtószerkezet beazonosítása után tudják eldönteni, a robbanótest szállítható-e egyben, esetleg a gyújtószerkezetet a helyszínen kell kiszerelni és utána elszállítani.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan