Teherhajóval ütközött egy komp a Fülöp-szigeteken

Teherhajóval ütközött és elsüllyedt egy komp a Fülöp-szigetek középső részén fekvő Cebu-sziget közelében, 13 ember meghalt, 690-et sikerült megmenteni — közölte pénteken a parti őrség egyik parancsnoka.
Luis Tuason a helyi rádióban elmondta, egyelőre nem tudják, hány ember hiányzik.

A parti őrség egy másik tisztje, Joy Villegas tájékoztatása szerint 17 ember halt meg, és 525-öt sikerült kimenteni. A halottak között gyermekek is voltak.

A Thomas Aquinas nevű komp 692 utast szállított, amikor Cebu kikötője közelében összeütközött egy teherhajóval - közölte a Fülöp-szigeteki haditengerészet szóvivője, Gregory Fabic.

Azt egyelőre nem tudni, hányan utaztak a Sulpicio Express 7 nevű teherhajón, amellyel a komp frontálisan ütközött. A kompot üzemeltető társaság egyik vezetője, Rachel Capuno szerint a becsapódás nagyon erős volt, a komp az ütközést követő félórán belül elsüllyedt.

A komp kapitánya az ütközés után azonnal elrendelte a vízi jármű kiürítését, és mentőmellényeket osztottak szét. A mentésben a parti őrség két hajója, valamint több közelben tartózkodó hajó vett részt.

Utasok százai ugrottak a tengerbe, amikor a hajó süllyedni kezdett. A baleset helyi idő szerint éjszaka történt, több utas már aludt.

A komp a Fülöp-szigetek déli részén fekvő Agusan del Sur tartománybeli Nasipitből indult egynapos útra. A 40 éves járműnek 904 utas szállítására volt engedélye.

A sűrű viharok, a rosszul karbantartott hajók és a biztonsági előírások be nem tartása miatt gyakoriak a kompbalesetek a Fülöp-szigeteken. 2008-ban a Princess of the Stars nevű komp süllyedt el egy tájfunban, közel 800 ember halt meg a szerencsétlenségben.

A békeidők legnagyobb tengeri katasztrófájának színhelye is a Fülöp-szigetek volt: 1987 decemberében a Dona Paz komp ütközött össze a Vector nevű tartályhajóval a Sibuyan-tengeren, a kompon utazó 4375 ember, valamint a Vector 13 fős legénysége életét vesztette.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan