Önmaga feloszlatásáról szavaz a cseh alsóház

Még az ősszel előre hozott választásokat tarthatnak Csehországban: a képviselőház tagjai kedden rendkívüli ülésre gyűltek össze, hogy a testület feloszlatásáról szavazzanak.
A szociáldemokraták, a kommunisták és a Karel Schwarzenberg vezette konzervatív TOP 09 eltökéltnek mutatkozott a feloszlatási javaslat támogatásában. Együttesen elérhetik a feloszlatáshoz szükséges háromötödös többséget.

Az ülésen felszólaló Bohuslav Sobotka, a szociáldemokraták vezetője azt mondta, hogy "az új választások jelentik az egyetlen kiutat a politikai válságból".

A szavazás a dpa hírügynökség jelentése szerint késő este, vagy az éjszakai órákban lesz.

A közelmúltig kormányzó konzervatív Polgári Demokratikus Párt (ODS) képviselői a szavazás előtt elhagyják az üléstermet - jelentette be Marek Benda frakcióvezető.

A ppm factum közvélemény-kutató ügynökség felméréseiből azt a következtetést vonta le, hogy az esetleges új választások nagy vesztese az ODS lenne: jelen pillanatban mindössze hat százalékon áll. A legerősebb erő a szociáldemokrata párt lehet.

A Petr Necas vezette középjobb koalíciós kormány június közepén bukott meg korrupció és illegális megfigyelés gyanúja miatt. Helyét a Jirí Rusnok vezette szakértői kormány vette át, de ez a kormány augusztus elején nem kapott bizalmat a képviselőházban. A voksolás során azonban az is kiderült, hogy az ODS vezette koalíció a képviselőházban már nem rendelkezik azzal a minimális többséggel, amellyel eddig rendelkezett.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan