Kettős robbantás Libanonban

Legalább negyvenhárom ember életét vesztette és további ötszázan megsebesültek két robbantásos merényletben Tripoliban pénteken a libanoni egészségügyi minisztérium közlése szerint.
A pokolgépek a többségében szunnita város két mecsetének közelében robbantak fel nem sokkal a pénteki ima vége után. A két megtámadott mecset közül az egyikben a Hezbollah szélsőséges síita fegyveres szervezet ellenzőjeként ismert egyik szalafista hitszónok szokott imát mondani.

Médiabeszámolók szerint az öt perc különbséggel bekövetkezett detonációk jelentős pusztítást okoztak a 200 ezres városban. A robbantások utáni tévéfelvételek a 1975 és 1990 közötti libanoni polgárháborús állapotokat idézték: a város felett fekete füst gomolygott, a merényletek helyszínein pedig kiégett autók, összeégett holttestek és betört ablakok voltak láthatók. A hírügynökségek szerint ez volt a legnagyobb és a legpusztítóbb merénylet a polgárháború óta.

Libanonban az elmúlt hónapokban több hasonló támadás történt, amiért szakértők elsősorban a szomszédos Szíriában folyó polgárháborút, illetve a Hezbollah abban való nyílt részvételét okolják, ami felélesztette a vallási ellentéteket a libanoni síita és szunnita közösségek között.

Egy héttel ezelőtt Bejrút egyik - síita többségű, a Hezbollah fellegvárának tartott - külvárosában 27 embert megölt és több mint 300-at megsebesített egy autóba rejtett pokolgép. Júliusban ugyanott egy kisebb erejű robbantás történt, amelynek mintegy ötven sebesültje volt. A merényleteket a Hezbollah szíriai szerepvállalása váltotta ki.

Ugyanakkor a Tripolihoz hasonlóan erősen szunnita többségű helyeken hosszú ideje nem történt a péntekihez fogható pokolgépes támadás. Egyes megfigyelők szerint a mostani merénylet tovább élezheti a vallási feszültségeket Libanonban, és akár egy irakihoz hasonló "merényletháborúhoz" is vezethet a szunniták és síiták között.

A merénylet szemtanúi elmondták, hogy érezhetően megnőtt a feszültség a lakosság köreiben, az emberek Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát és a Hezbollahot vádolják a robbantás elkövetésével.

A Hezbollah ugyanakkor kiadott egy közleményt, amelyben elítéli a tripoli kettős robbantást és együttérzéséről biztosítja az áldozatokat. Egyben hangot adott azon véleményének is, hogy az elkövetők erőszak szítására törekednek Libanonban.

Fajez Ghoszn libanoni védelmi miniszter óva intett attól, hogy az országot a felekezeti ellentétek okozta vérengzés színterévé változtassák, valamint nyugalomra és éberségre kérte a lakosságot.

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője "borzasztónak" nevezte a történteket, és a leghatározottabban elítélte a támadást. "A terrorizmus és a civilek ellen alkalmazott erőszak teljességgel elfogadhatatlan" - tette hozzá a főképviselő pénteki közleményében. Ashton ezen kívül közölte, hogy az EU gyors vizsgálatot követel, és nyugalomra inti a feleket.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan