Kifulladni látszanak az iszlamista tüntetések

Az elmúlt hetekhez képest lényegesen kevesebb, mindössze néhány ezer iszlamista vonult utcára Kairóban a pénteki imát követően.
A tüntetések kifulladásának hátterében az áll, hogy a hadsereg az elmúlt napokban megtizedelte a Mohamed Murszi megbuktatott államfő mögött álló Muzulmán Testvériséget és a mozgalom vezetőinek többségét bebörtönözte - írta az AFP francia hírügynökség. Egyiptomban az utóbbi nyolc napban a testvériség több száz híve halt meg a katonák és rendőrök erőszakos fellépése nyomán, valamint a mozgalom több mint ezer aktivistáját és vezetőjét - elsősorban a tüntetések szervezésében részt vevőket - vették őrizetbe. Keddre virradóra a biztonsági erők "erőszakra való felbujtás" címén vizsgálati fogság alá helyezték Mohamed Badiét, a testvériség szellemi vezetőjét is.

"Nem kapunk már utasítást (…). Nem tudjuk, mit kell tennünk, hiszen vezetőink többségét börtönbe zárták" - mondta a francia hírügynökségnek egy iszlamista aktivista.

A "mártírok péntekjén" az egyiptomi fővárosban az iszlamista tüntetők Murszi képmását magasba tartva követelték a megbuktatott elnök hatalomba való visszahelyezését.

A kairói igazságügyi palotánál csak néhány tucatnyian gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az államfői tisztségből 2011 februárjában távozó Hoszni Mubarak szabadon engedése ellen. A volt elnök csütörtökön elhagyhatta a Tora börtönt, ahonnan egy katonai kórházba szállították, s jelenleg házi őrizetben tartják.

Kairóban a hadsereg és a rendőrség pénteken óvatosságból lezárta az emblematikus Tahrír teret, valamint a főváros pár főbb útvonalát is. Néhány városban összecsapásokra került sor a megbuktatott iszlamista rezsim hívei és ellenzői között, s a két tábor szétválasztására a rendőrség könnygázt vetett be és figyelmeztető lövéseket adott le. Tanta városában egy ember meghalt és 25 megsebesült az összecsapásokban.

Az észak-afrikai országban múlt hét szerda óta szükségállapot és este héttől reggel hat óráig kijárási tilalom van érvényben.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan