Obama jövő héten Svédországba látogat

Holokauszt-megemlékezés és a megújuló energiaforrásokról szóló vita szerepel az amerikai elnök jövő heti svédországi látogatásának programtervezetében.
Barack Obama szerdán reggel érkezik Stockholmba kétnapos látogatásra, és még aznap felkeresi a svéd főváros egyik zsinagógáját, hogy lerója tiszteletét Raoul Wallenberg svéd diplomata előtt. A II. világháború idején Wallenberg magyar zsidók ezreinek életét mentette meg Budapesten, majd 1945 januárjában szovjet katonák letartóztatták, és nyoma veszett. Sorsára máig nem derült fény.

Az amerikai elnök ezután ellátogat a svéd Királyi Technológiai Intézetbe (KTH), hogy a zöld energia és a környezetvédelem területén alkalmazott svéd újításokról beszélgessen helyi szakértőkkel.

Csütörtökön az amerikai elnök öt észak-európai ország - Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia miniszterelnökével - vacsorázik együtt, majd továbbutazik Szentpétervárra, ahol az Oroszország által rendezendő G20-csúcstalálkozón vesz részt.

A stockholmi látogatás azután vált lehetségesé, hogy Obama lemondta a már betervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Washingtont felbőszítette, hogy Moszkva ideiglenes menedékjogot adott Edward Snowdennek, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusának.

A férfi a nyár elején világméretű botrányt robbantott ki azzal, hogy kiszivárogtatta az amerikai nemzetbiztonsági szervek kiterjedt adatgyűjtési gyakorlatát.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan