Hatalomváltás Ausztráliában, győztek a konzervatívok

Nagy győzelmet aratott a konzervatív ellenzék Ausztráliában a szombaton tartott parlamenti választásokon.
A voksok 83 százalékának összeszámlálása után a konzervatív Liberális Pártból, valamint a Nemzeti Pártból álló, Tony Abbott vezette koalíció a 150 fős alsóházban több mint 88 mandátumot szerzett, míg az eddig kormányzó balközép Munkáspárt 56 képviselői helyhez jutott az országos választási bizottság közlése szerint. A többi mandátumon kisebb pártok osztoznak. A győzelemhez 76 mandátumra volt szükség.

A balközép kormány vezetője, Kevin Rudd miniszterelnök elismerte a vereséget, jókívánságait fejezte ki utódának, és hangsúlyozta: "elérkezett az idő, hogy a nagy ausztrál nemzet érdekében egyesítsük erőfeszítéseinket".

A Munkáspárt a zöldek és független képviselők támogatásával hat éve volt hatalmon. A kormányzást - John Howard tizenegy éves konzervatív uralma után - 2007-ben Kevin Rudd kezdte, őt azonban a párton belüli hatalmi harc nyomán 2010 júniusában - első nőként - Julia Gillard váltotta fel a miniszterelnöki székben. A belső villongások azonban nem maradtak abba, a párt népszerűsége rohamosan csökkent, és 2013 júniusában Gillard lemondott pártelnöki és kormányfői tisztségéről. Helyére ismét - az általa korábban kiszorított - Kevin Rudd került.

A választásokat megelőző közvélemény-kutatások szerint az 55 éves volt papi szeminarista, az újdonsült miniszterelnök-jelölt Tony Abbott nem túlságosan népszerű, a szavazópolgároknak azonban már elegük volt a Munkáspárton belüli csatározásokból, a Kevin Rudd ás Julia Gillard közötti szüntelen hatalmi harcból.

Abbott a kampány során mindenekelőtt a politikai stabilitás helyreállítását és a költségvetés szanálását, ezen belül a külföldre irányuló segélyek lefaragását ígérte.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan