Damaszkusz átadta vegyi fegyvereinek listáját

A szíriai kormány eljuttatta a vegyifegyver-készleteit listázó első nyilatkozatot a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW) - közölte pénteken a hágai szervezet.
A becslések szerint a mintegy ezer tonna vegyi fegyverrel rendelkező Damaszkusz bejelentését a szervezet jelenleg vizsgálja, annak tartalmáról nem közöl részleteket - mondta az OPCW szóvivője, hozzátéve, hogy egyelőre csak a szükséges dokumentumok egy részét kapták meg, és továbbiakra számítanak.
Egy név nélkül nyilatkozó ENSZ-diplomata szerint az anyag "igen hosszú", azt egyelőre fordítják.

A bejelentést Szíriának a Genfben nyélbe ütött múlt heti orosz-amerikai keretmegállapodás alapján kellett megtennie, amely szerint nemzetközi felügyelet alá kell helyeznie vegyifegyver-készleteit.

Az OPCW pénteken az orosz-amerikai terv megvitatására vasárnapra összehívott igazgatótanácsi ülését határozatlan időre elnapolta. Diplomáciai források szerint ennek oka, hogy Washington és Moszkva nem tudott megegyezni a terv kivitelezésének részleteiről.

Az ellentétek kiújulásának az a fő oka, hogy az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában olyan határozatot akar elfogadtatni, amely a megállapodásban foglaltak megtagadása esetén katonai csapást is engedélyez a szíriai rezsimmel szemben, ezt azonban Oroszország ellenzi.

Az orosz-amerikai keretmegállapodás azután köttetett meg, hogy Barack Obama amerikai elnök katonai beavatkozást helyezett kilátásba Szíriával szemben, megtorlásul azért, mert a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők Washington szerint augusztus 21-én vegyifegyver-támadást hajtottak végre Damaszkusz környékén.

Az ENSZ ellenőrei azóta megerősítették, hogy szarin nevű mérges gázt vetettek be a támadás során, de azt nem állapították meg, hogy ezért melyik fél volt a felelős. Nyugati országok, elemzők és civil szervezetek szerint közvetett bizonyítékok alapján egyértelműen a kormányerők követték el a támadást, de Aszad és az őt támogató Oroszország a felkelők provokációjának nevezte az esetet.

A genfi megállapodás értelmében az OPCW ellenőreinek legkésőbb novemberig a helyszínen is meg kell vizsgálniuk a szíriai vegyifegyver-készleteket. A fegyvereket megsemmisítésük végett a jövő év közepéig el kell szállítani a közel-keleti országból.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan