Merénylethullám Irakban, több tucat halott

Egy merényletsorozatban legalább 46-an haltak meg Irak több településén, köztük a fővárosban csütörtökön - közölték iraki tisztségviselők.
Először egy északon fekvő faluból, a Ninive tartománybeli Muaffakíjából érkezett jelentés arról, hogy egy merénylő a teherautójára erősített robbanószerkezetet működésbe hozva 15 ember életét oltotta ki, ötvenet pedig megsebesített. A támadást egy kurd vallási közösség, a sabakok ellen hajtották végre, akiknek lélekszáma mintegy 30 ezer az országban. Az iraki ENSZ-küldött elítélte az etnikai kisebbség ellen végrehajtott merényletet.

Délután és este Bagdad különböző, főleg síiták lakta negyedeiben és egy északi városban robbantak autóba rejtett pokolgépek. A hatóságok közlése szerint a fővárosban összesen 9 pokolgép robbant, az egyik egy játszótér közelében, ahol meghalt két gyerek. A detonációk összesen 46 ember életét követelték.

A csütörtöki merényletsorozat elkövetőjeként még egyetlen szervezet sem jelentkezett, az öngyilkos merénylet és az autóba rejtett pokolgépes támadás ugyanakkor az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágának kedvelt módszerének számít.

Ez volt a legvéresebb nap Irakban október 5. óta, amikor legalább 75 síita zarándok halt meg egy merénylethullámban. Az ázsiai országban idén már több mint hatezer ember halt meg erőszakos cselekményekben, csak az utóbbi hónapban 979-en.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan