A násznépre támadtak Kairóban

Ismeretlen támadók merényletet követtek el egy esküvő résztvevői ellen egy kopt keresztény templomnál Kairó egyik külvárosában vasárnap este.
Hírügynökségi jelentések szerint a merénylők motorkerékpárokról nyitottak tüzet a templomból kiáramló emberekre, négyet - köztük egy nyolc éves kislányt - megöltek, és tizenhetet megsebesítettek. A támadók elhajtottak a helyszínről. A rendőrség vizsgálatot indított, a merénylettel kapcsolatban azonban egyelőre semmit nem közölt.

Hádzim el-Beblávi kormányfő elítélte a támadást, és azt ígérte, hogy az ehhez hasonló incidensek nem fogják tudni elmélyíteni a keresztények és muszlimok közti ellentéteket Egyiptomban. Szintén elítélte a történteket Ahmed et-Tajjeb sejk, a szunnita iszlám első számú tanintézményének számító kairói al-Azhar egyetem vezetője, aki közölte: a merénylet ellentétes mind a vallással, mind a közerkölccsel.

A kopt keresztények Egyiptom 85 milliós lakosságának mintegy tíz százalékát teszik ki. Az időnként kiéleződő felekezeti feszültség ellenére a múltban viszonylag békés volt az együttélés a muzulmán lakosság és a keresztények között. Az iszlamista Mohamed Murszi elnök július elején történt megbuktatása óta azonban az iszlamisták több támadást is elkövettek keresztény templomok, valamint általában kopt keresztények ellen.

A koptok hosszú ideje arra panaszkodnak, hogy az egyiptomi muzulmán többség megbélyegzi őket. Az iszlamisták megerősödésével kapcsolatban a közelmúltban azzal is vádolták a hatóságokat, hogy nem tesznek eleget a keresztény templomok védelméért.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan