Hollandia háborús bűnök ügyében vizsgálódik

Gyilkosság, háborús bűnök és a repülőgép szándékos lelövése ügyében indított vizsgálatot a holland vádhatóság a maláj légitársaság MH17-es járatának katasztrófája miatt – közölte hétfőn a sajtóval egy ügyészségi szóvivő.
A holland törvények lehetővé teszik, hogy a holland hatóságok bárki ellen vádat emeljenek, aki háborús bűnt követ el az ország állampolgárai ellen. A csütörtökön Kelet-Ukrajnában szerencsétlenül járt repülőgép fedélzetén tartózkodó 298 emberből 193 volt holland. A katasztrófát senki sem élte túl.

Mindeközben délelőtt a parlament egyik bizottságának meghallgatásán Mark Rutte holland kormányfő szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba Oroszországgal szemben, amennyiben Moszkva nem segíti megfelelően a katasztrófa körülményeinek feltárását.

„Világos, hogy Oroszországnak latba kell vetnie a szakadárokra gyakorolt befolyását” – szögezte le Rutte, majd hozzátette: „ha a következő napokban sem lesz megfelelő a hozzáférés a katasztrófa helyszínéhez, akkor minden politikai, gazdasági és pénzügyi eszköz rendelkezésre áll azokkal szemben, akik ezért közvetve vagy közvetlenül felelőssé tehetők”.
A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan