Fokozzák Németországban a biztonsági intézkedéseket

A német rendőrség fokozza a biztonsági intézkedéseket, válaszul a Kölnben szilveszterkor történt tömeges molesztálásokra - közölte Thomas de Maiziére belügyminiszter egy pénteki lapinterjújában.
Robert Fico rendkívüli EU-csúcs összehívására tesz javaslatot, Donald Tusk azonban nem készül rendkívüli EU-csúcsot összehívni.

A politikus a Rheinische Post című düsseldorfi újságnak nyilatkozva hangsúlyozta, mindent meg kell tenni azért, hogy a jövőben ne forduljanak elő hasonló esetek.

A belügyi tárcavezető a megelőző felvilágosítást, a gyülekezésre alkalmas tereken a térfigyelő kamerák számának növelését, a rendőrök nagyobb utcai jelenlétét és a kemény büntetéseket említette az intézkedések között. Mint mondta, mindehhez "természetesen" hozzátartozik az is, hogy Németországból ki fogják utasítani azokat a külföldieket, akik komolyabb bűncselekményeket követnek el.
 

Finnországban és Svédországban is történtek szilveszterkor a kölnihez hasonló bűncselekmények - részletek itt.


Ugyanakkor a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lapnak nyilatkozva a miniszter óva intett attól, hogy a rendőrség "öncenzurát" alkalmazzon az olyan támadásokkal kapcsolatban, amelyeket migránsok követhettek el. A migránsok általános gyanú alá helyezése éppen úgy helytelen, mint ahogy helytelen a bűnözők származásának tabutémává tétele is - mondta Maiziére, aki szerint nem szabad, hogy a hallgatás spirálja alakuljon ki, és különösen azt nem, hogy ez rendőrségtől induljon ki. Ha a bűncselekmények elkövetőinek migrációs, vagy menekültügyi hátterük van, azt nem szabad elhallgatni - mondta a belügyminiszter.

Eltitkolta egy esetet a rendőrség?

Nyugállományba helyezték a széles körben bírált kölni rendőrfőkapitányt.

A Kölner Stadt-Anzeiger című újság egyik pénteki jelentése szerint a kölni rendőrség illetékesei szándékosan titokban tartották a főpályaudvar környéki zaklatások elkövetőinek származását. A lap arról írt, hogy a rendőrség vezetői számára nyilvánvalóan már szilveszter éjjel világos volt, hogy a nagyjából száz igazoltatott férfi között sok a szíriai, iraki és afganisztáni menekült, akik csak rövid ideje élnek Németországban.

A rendőrség illetékes szolgálati csoportjának vezetője a Kölner Stadt-Anzeiger értesülése szerint szándékosan azért nem nevezte meg az igazoltatott férfiak származását, mert az számára "politikailag kényes" ügynek tűnt. Az újság megkeresésére a rendőrség sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem akarta ezt az információt.

A Német Újságíró Szövetség (DJV) elnöke pénteken bírálta a rendőrség "félretájékoztatási" politikáját.

"A közvéleménynek joga van az átfogó tájékoztatáshoz" - húzta alá Frank Überall. Botrányosnak nevezte, hogy a kölni rendőrfőnök egyetlen további kérdésre sem akar válaszolni az ügyben, s azzal vádolta meg a főrendőrt, hogy ezidáig csak hamis vagy hiányos információkat közölt a kérdésben.

A DJV elnöke sajnálatosnak nevezte azt is, hogy a belügyminiszter sem szolgált elegendő információval. Ha kiderül, hogy az elkövetők Németországban élő külföldiek voltak, akkor a rendőrségnek nincs joga visszatartani ezt az információt.

"Az újságírók dolga lenne, hogy felelősen kezeljék ezt az adatot" - hangsúlyozta Frank Überall.

A rendőrségi szakszervezet (GdP) észak-rajna-vesztfáliai vezetőjének meggyőződése, hogy a bő egy hónap múlva esedékes kölni utcai karneválon a biztonság garantált lesz, és nem fognak előfordulni a szilveszterihez hasonló erőszakos cselekmények - olvasható a Neue Osnabrücker Zeitung című lap pénteki számában.

"A nők aggodalom nélkül tudnak majd Kölnben mozogni" - hangsúlyozta Arnold Plickert. Mint mondta, a rendőrség egészen másképp fogja megtervezni utcai jelenlétét, és elegendő munkatársat fog a helyszínre vezényelni. A "karnevál idején nem 80, hanem talán több száz rendőr is" lesz majd a téren - tette hozzá.

Kölnben szilveszter éjszakáján mintegy ezer "arab és észak-afrikai kinézetű" fiatalember csoportokra oszolva nőket támadott meg. A német rendőrséghez azóta már több mint száz feljelentés érkezett. Németország más városaiban, sőt Svájcban és Ausztriában is történtek hasonló incidensek.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu