Nagyszabású terrortámadás készül Európában

Nagyszabású támadásra készülhet az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet "a nyugati életforma ellen", és ennek helyszíne Nagy-Britannia is lehet - mondta a Scotland Yard főparancsnok-helyettese.
Mark Rowley újságíróknak tartott háttértájékoztatóján közölte: az elhárító szolgálatok által összegyűjtött adatok arra vallanak, hogy az Iszlám Állam az eddigieknél is nagyobb támadásokat készíthet elő világszerte.

Rowley szerint a közelmúltban végrehajtott párizsi támadás, valamint az egyiptomi légtérben felrobbantott orosz utasszállító repülőgép és a Szomáliában megkísérelt hasonló merénylet azt jelzi, hogy az Iszlám Állam szélesíteni próbálja tevékenységi területét.

Kiképzett terroristák célpontja Észak-Európa

A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője szerint vannak adatok arra, hogy az Iszlám Állam Szíriában kiképzett terroristákat próbál Észak-Európába juttatni merényletek végrehajtására. Rowley elmondta: tavaly 339 embert vettek őrizetbe Nagy-Britanniában terrorizmushoz köthető tevékenység gyanújával, ami éves rekord.

A Scotland Yard adatai szerint az ilyen indokkal őrizetbe vettek száma a legutóbbi három évben 57 százalékkal volt magasabb, mint a megelőző három évben. A hétfői tájékoztatón Rowley arra biztatta a brit lakosságot, hogy regisztráljon a Scotland Yard nemrégiben meghonosított Twitter-szolgáltatására, amely nagyszabású terrortámadás esetén valós idejű tájékoztatást nyújt a pillanatnyi helyzetről, és főleg arról, hogy az érintett térséget hogyan lehet biztonságosan elhagyni.

Mentálisan zavart embereket keres az Iszlám Állam

Rowley elmondta: a Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának munkáját pszichológusok is segítik, mivel egyre több jel utal ara, hogy az Iszlám Állam mentálisan zavart emberek radikalizálására törekszik. A brit hatóságok az utóbbi időben több nagy horderejű intézkedést is bejelentettek a terrorellenes készültség erősítésére.

Sir Bernard Hogan-Howe, a Scotland Yard főparancsnoka nemrégiben bejelentette, hogy 600 fővel 2800 tagúra bővül a londoni rendőrség terrortámadások esetén bevethető fegyveres osztagának létszáma. A tavaly novemberi párizsi merényletek után a brit kormány közölte, hogy a brit elhárítás (MI5), a külső hírszerzés (MI6) és az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott figyelőszolgálat összesen 1900 új ügynököt vehet fel, ami 15 százalékos létszámbővítésnek felel meg. A három szolgálatnál a párizsi terrortámadások előtt 12 700-an dolgoztak.

David Cameron brit miniszterelnök nem sokkal a párizsi merényletek után - részletek nélkül - közölte: a brit biztonsági szolgálatok az addig eltelt egy évben hét nagy-britanniai terrortámadási tervet hiúsítottak meg.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu