RETRO RÁDIÓ

Esztergályos Cecília: Hála istennek, visszakaptam az életemet!





Szédületes tempót diktál a sztár, hat darabot próbál egyszerre a kortalan díva, aki több mint fél év után visszatérhetett a színpadra.



Megosztás
Szerző: e.j.
Létrehozva: 2021.05.27.
Kortalan díva

Beköltözött a színházba Esztergályos Cecília. A 78 éves színésznő az elmúlt hat évtizedben szinte minden estét a világot jelentő deszkákon töltött, ám a pandémia alatt több mint fél évig nem játszhatott.

Zöld lámpa

Minden jel szerint a koronavírus harmadik hulláma a lecsengő szakaszában van, amiben az egyre magasabb átoltottság köszönhető, így védettségi igazolvánnyal már látogathatók az ország színházai. Cilike a hétvégén állhatott újra a színpadon az Újszínház Zserbótangó című előadásában Tordai Teri és Timkó Eszter oldalán.

– Csodálatos érzés volt, amikor elsötétült a nézőtér, és mi kiléptünk a színpadra. A közönség hihetetlenül édes volt, olyan szeretettel fogadtak minket, hogy öröm volt játszani! – mondta el a Metropolnak Esztergályos Cecília, aki huszonéveseket megszégyenítő tempót diktál, ugyanis akkor is éppen a színpadon állt egy főpróba szünetében, amikor munkatársunk elérte őt telefonon.

Kirobbanó formában várja a munkákat Cilike (Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi)

Embertelen tempó

– Napok óta egy perc szabadidőm sincs! – újságolta boldogan. – Folyamatosan próbálok, most épp a Császármorzsát az Újszínházban. Hat különböző előadásom lesz a közeljövőben, ezeket is próbálnom kell. Remélem, az őszi évadban ez a szám csak sokszorozódni fog – lelkendezett a sztár.

Évek óta sikerrel fut a Zserbótangó (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Tevékeny pandémia

A színésznő azon kevesek közé tartozik, akiknek még hozhat is a konyhára a pandémia, ugyanis a leállás alatt sem pihent: minden nap reggeltől estig dolgozott: szobrokat és festményeket készített.

Húsz új fejet formáztam agyagból, és ez a tevékenység jó értelemben véve lefárasztott és kikapcsolt. Régi vágyam, hogy kiállítást tartsak a munkáimból, és a terveim szerint ez idén ősszel meg is valósul majd. Az én igazi nagy szerelmem azonban a színpad, nincs mit tenni, ez az én hivatásom. Persze nehéz a visszarázódás mentálisan és fizikailag is, de semmi okom a panaszra. Hála istennek, visszakaptam az életemet! – fogalmazott boldogan Esztergályos Cecília.





Ezeket olvastad már?
Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás