A tiltakozók jelentős része azonban már nem tárgyalásokat, hanem a reformtervek teljes visszavonását követeli. Párizsban kétezer középiskolás gyűlt össze délelőtt a Bastille téren, és legalább húsz gimnáziumot foglaltak el a tüntetők. Vidéken is voltak hasonló jellegű megmozdulások.
A francia kormánynak a középiskolákat érintő reformtervei ellen két hete tartanak a diákok tiltakozó megmozdulásai, amelyeket egyes városokban békés tüntetések, máshol viszont a rendőri erőkkel való összecsapások is kísérnek.
A francia média szerint szerepet játszott a törvénytervezet hétfőre tervezett benyújtásának elhalasztásban az a félelem, hogy a diáktüntetések olyan méretűvé szélesedhetnek, mint Görögországban, ha erőltetik a reform végrehajtását. A keddi sajtó a tavaly elnökké választott Sarkozy első nagy meghátrálásaként értékelte a szociális robbanástól tartó kormány lépését.
A közalkalmazotti szféra karcsúsításának részeként a kormány szeptemberben 11 200 középiskolai tanári állást szüntetett meg, ebből 8830-at az állami középiskolákban. A jövő tanév elejére további 13 500 poszt felszámolását jelentette be. A létszámcsökkentés mellett a reform az iskolaév átszervezését, a kötelező és fakultatív órák újfajta megosztását irányozza elő. Ennek kapcsán az is felháborodást váltott ki a diákokból, a szülőkből és a tanárokból, hogy egyes tantárgyaknak csökkenne az óraszáma.



Logikai játék a számokkal

