– Teljesen különbözőek vagyunk. Ők úgy vélték, az állam az ország fejlődését gátolja, a piacra pedig istenként tekintettek. A gazdasági világválság azonban igazolta azt, amiben mi hiszünk: az állam a fejlődés szervezője és előremozdítója kell, hogy legyen. Arra is rámutattak az események, hogy – miként mi valljuk – a növekedés motorja a szociális felzárkóztatás. Az, hogy több mint húszmillió embert emeltünk ki a nyomorból, beindította a gazdaságot és serkentette a belső fogyasztást az országban. Mindez két fejlődésserkentő programnak köszönhető, amely a legnehezebb pillanatokban segített megtartani az állásokat. Az oktatás terén is sokat teszünk: 14 új egyetemet építettünk, 104 egyetemet fejlesztettünk, 540 000 diáknak biztosítottunk ösztöndíjat. A családi tulajdonban levő gazdaságok támogatási rendszerét is fejlesztettük – Cardoso rendszere a krízishelyzetekre ezzel szemben mindig költségmegvonással reagált, adókat és kamatot emelt, ami visszavetett mindenkit. Ha ezt a politikát folytattuk volna, Brazília csődbe megy. Érdemes volt másként cselekednünk: az elmúlt 80 év legkomolyabb krízise késve érkezett az országba és nem is tartott olyan sokáig.
A fejlődést serkentő programok lassan válnak valósággá. Miért nem lehet gyorsabban fejleszteni például az infrastruktúrát?
– Ez nem igaz – az ország legtávolabbi zugaiban is voltak átadásaink, és egyetlen korábbi kormány sem hajtott végre ennyi fejlesztést logisztika, energia, közösségi és városi téren.
Többször is hangot adott elégedetlenségének, hogy a környezetvédelmi ügyekben lassan zajlik a döntéshozatal. Ön mit tenne a környezetért, a gazdaság fenntartásáért?
– Hiszünk abban, hogy fenntarthatóság és a fejlődés kéz a kézben tud haladni. Tavaly 489 beruházás kapott megfelelő környezetvédelmi minősítést, szemben a 2001-es 148-cal. És az esőerdők irtásának mértéke is jelentősen csökkent.
Mit gondol, mekkora hatással lesznek a választások a brazil gazdaságra 2011-ben?
– Az embereken, a munkásokon, az üzletembereken, röviden a brazil társadalom kapacitásán múlik a gazdaság jövője. Ezt vettük észre a krízis alatt is. Minden tevékenységünk a növekedés szükségességére mutatott rá, ezt szeretnénk továbbvinni. Szociális programjainkban a pénz nem vész el, az építőipart is nagymértékben támogattuk. Remélem, bárki is lesz kormányon, a fejlődés lehetőségét megtartja.



Logikai játék a számokkal

