Az egyik helyi kórház szóvivője a francia hírügynökség érdeklődésére mondta el, hogy akár ötvenet is elérheti a halálos áldozatok száma.
Az AP amerikai hírügynökségnek a middletowni tűzoltóság helyettes parancsnoka, Al Santostefano "számos" halálos áldozatról beszélt, hozzátéve, hogy a szerencsétlenség pillanatában 51 dolgozó volt az épületben.
Korábbi médiajelentések még két halálos áldozatról és legalább száz sérültről számoltak be, a rendőrség pedig azt közölte, hogy "tömegesen" sérültek meg emberek a helyi idő szerint 11:30 órakor (közép-európai idő szerint 17:30-kor) bekövetkezett robbanásban, amely elsöpörte a Kleen Energy elnevezésű erőmű központi épületét.
A helyi Hartford Courant újság honlapja szerint helyszínen dolgozó mentősök azt közölték, hogy a két halálos áldozat mellett legalább százan sérültek meg, s közülük négyen válságos állapotban vannak. - Mindenfelé testek hevernek - mondta egy szemtanú. Egy másik szemtanú azt mondta a lapnak, hogy sok embert a törmelék temetett maga alá.
A middletowni rendőrség egyik tagja, Kevin White a brit hírügynökségnek arról számolt be, hogy a Connecticut folyó partján újonnan épített - 620 Megawatt teljesítményű, gáztüzelésű - erőmű még nem volt bekapcsolva a hálózatba, s az erőműben próbaüzem zajlott.
A New Yorktól északra fekvő Connecticut állam egyetemi városában bekövetkezett detonációt még a 48 kilométerre lévő East Havenben is hallották, s a baleset helyszíne fölött gomolygó fekete füst kilométerekről látszik.
Gázrobbanás egy connecticuti erőműben
- MTI
- 2010-02-07 20:39
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Akár ötven halálos áldozata is lehet annak a hatalmas gázrobbanásnak, amely vasárnap következett be az egyesült államokbeli Middletown (Connecticut szövetségi állam) városának újonnan épült erőművében.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

