Kim ezt a Phenjanba látogató Vang Csia-zsuj (Wang Jiarui) magas rangú kínai pártvezetőnek mondta megbeszélésükön - jelentette kedden a Hszinhua kínai hírügynökség.
Kim említést tett arról a hathatalmi tárgyalásról is, amelyet öt ország - az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Japán és Dél-Korea - kezdett vele azzal a céllal, hogy rávegye Phenjant: bizonyos gazdasági ösztönzőkért és segítségnyújtásért cserében tegyen le arról, hogy atomfegyvert fejleszt ki. Észak-Korea tavaly fordított hátat a megbeszéléseknek, mert nehezményezte, hogy egy nagy hatótávolságú rakétával végzett kísérletét a nemzetközi közösség elítélte.
Egyes elemzők Kim mostani megnyilvánulását bátorítónak tartják abból a szempontból, hogy Phenjan hajlandó lesz folytatni az egyezkedéseket a vele tárgyaló hatalmakkal. A kínai illetékessel folytatott beszélgetésén elhangzottak részleteiben azonban egyelőre nem ismeretesek. A KCNA észak-koreai hírügynökség a nap folyamán jelentette, hogy Kim vendége Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök szóbeli üzenetét adta át neki, az észak-koreai vezető pedig megkérte Vang Csia-zsujt - aki már máskor is járt nála - hogy továbbítsa az ő válaszüzenetét a kínai államfőnek. A két üzenet tartalma nem ismeretes.
Kim Dzsong Il megerősítette, hogy a Koreai-félsziget atommentesítését akarja
- MTI
- 2010-02-09 04:21
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Kim Dzsong Il, Észak-Korea elsőszámú vezetője megerősítette: az az óhaja, hogy tegyék atommentes övezetté a Koreai-félszigetet.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 12:48Uniós mentőcsomag készül Görögországnak
- 12:21Járadékot kapnak a keletnémet politikai foglyok
- 12:19Erős földrengés Japánban
- 11:06Mint a guppi
- 10:30Akár hó is hullhat március 15-én
- 10:12Pacquiao pontozással nyert Clottey ellen
- 09:26A konyhában tartott vitamin hatástalanná válik
- 05:59Egységes választási nap Oroszországban
- 05:04Forgalomkorlátozások a fővárosban
- 04:00Új lokális csúcshoz ért a BUX
- 20:38Nagyon alapos információ
- 20:36Megálljt parancsolni az erőszaknak
- 20:32Az ötös lottó nyerőszámai
- 20:17Merényletek és tűzharc Kandahárban
- 19:45Autó alatt feküdt a hajléktalan, az autó elindult



Logikai játék a számokkal
