Szalehi közlése szerint 164 urándúsító centrifugát készítettek elő a továbbdúsításra, s a berendezésekkel havonta 3-5 kilogramm uránt dúsíthatnak 20 százalékos szintre a teheráni kutatóreaktor számára, amely orvosi izotópokat állít majd elő. Az iráni atomenergia-ügynökség vezetője szerint a továbbdúsításra használt centrifugasor inkább laboratóriumi, mint ipari méretet jelent, bár megjegyezte, hogy a havi 3-5 kilogrammnyi mennyiség az iráni szükséglet kétszeresét jelenti.
Iráni közlés szerint a natanzi létesítményben jelen vannak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megfigyelői. A NAÜ szóvivője ezt Bécsben megerősítette. Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára Teherán bejelentésére reagálva úgy vélte, hogy az kételyeket ébreszt az iráni atomprogram céljait illetően. „Irán fenntartja (azt az álláspontját), hogy nem törekszik atomfegyver birtokába jutni, nukleáris programja békés jellegű. Az általa tett lépések, köztük az uránkészlet 20 százalékos szintre dúsítása azonban kételyeket ébresztenek más országokban. És ezek a kételyek eléggé megalapozottak” - mondta Patrusev.
Szalehi a Fars iráni hírügynökség szerint kedden közölte, hogy az Oroszország által a dél-iráni Busehrben felépített atomerőművet idén tavasszal helyezik üzembe. Múlt vasárnap sikeresen elvégezték a létesítmény fémkupolájának utolsó előtti ellenőrzését. Irán vasárnap jelentette be, hogy 3,5 százalékos szintre dúsított uránkészletét továbbdúsítja, ami erősítette a nyugati országok aggodalmát, hogy Teherán békés célúnak mondott atomprogramjának leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik.
Bár a nukleáris robbanótöltet hasadóanyagához az uránt legalább 90 százalékosra kell dúsítani, az iráni készletek 20 százalékos szintre dúsítása jelentős lépés lenne az ország atomhatalmi törekvéseinek megvalósításában - írta a napokban az amerikai hírügynökség. Míg ugyanis ezt a lépést körülbelül egy év alatt lehet elvégezni a natanzi földalatti urándúsító üzem mintegy kétezer centrifugájának felhasználásával, a következő lépéshez - a 90 százalékra dúsításhoz - technikailag már fél év is elegendő lehet, 500 és ezer közötti számú centrifuga felhasználásával - írta az AP.
Irán cáfolja, hogy atomfegyver előállítására törekedne. Ugyanakkor eddig az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt olyan határozatát hagyta figyelmen kívül, amely urándúsítási programjának befagyasztására szólította fel, s ehelyett folyamatosan bővíti nukleáris programját.
Kína további párbeszédet szorgalmaz
Újfent a vitatott iráni atomprogramról folytatott tárgyalások továbbvitelét szorgalmazta kedden Kína, jóllehet Teherán megkezdte uránkészlete magasabb szintre dúsítását, a nyugati országok pedig ENSZ-szankciók bevezetését szorgalmazzák. „Reméljük, hogy az érintett felek megvitatják az iráni kutatóreaktorral kapcsolatos megállapodástervezetre vonatkozó álláspontjukat, és a lehető leggyorsabban konszenzusra jutnak, ami lehetővé tenné a kérdés rendezését” - mondta Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu) kínai külügyminisztériumi szóvivő pekingi sajtótájékoztatóján. Nem kommentálta a Teherán elleni újabb ENSZ-szankciók esetleges bevezetését firtató kérdéseket. Irán kedden jelentette be, hogy megkezdte alacsony fokon - 3,5 százalékos szinten - dúsított uránkészlete 20 százalékos szintre dúsítását. Ez növelheti az iszlám köztársaság képességét atomfegyver előállítására. A nyugati nagyhatalmak éppen ennek szándékával gyanúsítják Iránt, az Egyesült Államok és Franciaország pedig újabb szankciókat szorgalmaz Teherán ellen.




Logikai játék a számokkal

